Kóger Dániel novemberben lesz harminc, de könnyen talál motivációt az EBEL-ben is (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Megőszült a szakálla?
– Két ősz hajszálat már észrevettem, de hát már harminc leszek, és hosszú volt a rehab is... – felelte Kóger Dániel, a Hydro Fehérvár AV19 csapatkapitánya.

– A tél közepén szenvedett súlyos térdsérülést, ki kellett hagynia az EBEL-idény javát, majd a divízió 1/A-világbajnokságot is. Hogy bírta idegekkel?
– Amikor kérdezik tőlem, hogy gyorsan eltelt-e a nyár, akkor azt válaszolom, hogy nekem december 7. óta tart, ez volt életem leghosszabb nyara... A viccet félretéve, végre érzem, hogy élek, a jégen lehetek, edzhetek százszázalékosan, mindent elvégezhetek! Persze még nem vagyok kész, de szeptember közepére, az EBEL-rajtra az leszek.

IRÁNY A JÉG!
Fehérváron a 2019–2020-as idény a hétfőtől szerdáig tartó beszoktatással, és a fizikai tesztekkel kezdődött, amelyeken a keret összes tagja, így a légiósok is részt vettek. Csütörtökön startol a jeges szakasz, majd augusztus 10–11-én Walesben, a Cardiff Devils elleni duplával kezdődik az edzőmeccs-sorozat. Az EBEL-idény szeptember 13-án startol.

– Mi mindenen ment keresztül a sérülés óta?
– Hosszú folyamat volt, és nem akartam kihagyni egyetlen lépést sem. Majzik Ernő műtött meg, és szerencsére tökéletesen sikerült a beavatkozás, azóta panaszmentes vagyok, ezért hatalmas köszönettel tartozom neki, amiként a rehabilitációmat vezető Horváth Hajnalkának, illetve az erőnléti edzőnknek, Horváth Dánielnek és a felkészülésemet felügyelő édesapámnak is. Az operáció után négy hétig feküdtem, pihentem, az ötödiktől-hatodiktól a térdemre koncentráltunk, az izomzat visszaépítésére. Ezután jött a kemény meló, az egész testem visszaszoktatása a terheléshez, azóta pedig már bármit csinálhatok.

– Korcsolyázni is újra kellett tanulnia?
– Majdnem, hiszen fél éve nem láttam jeget... Nyolc-tíz alkalommal összejöttünk Érden, a szuper új csarnokban edzeni a válogatott társakkal és fiatalokkal. Ott volt Sebők Balu, Hári Jancsi, Pozsgai Tomi, Nagy Krisztián, Erdély Csani és Bálizs Bence is, többek között – a színvonallal és a hangulattal sem volt gond.

DÉL-KOREA, KRAKKÓ...

A világ számos pontján bevett gyakorlat, hogy a klub sérült kulcsjátékosa ideiglenes stábtaggá változva nem a kispadtól, hanem a nézőtér valamely pontjáról követi figyelemmel az eseményeket, és a más szemszögből szerzett tapasztalatait megosztva segít. Kóger Dániel is így tett Fehérváron, úgyhogy érdekes, miként élte meg a három playoffmentes idény utáni EBEL-negyeddöntőbe jutást, valamint a válogatott 5. helyét a divízió 1/A-világbajnokságon.

„A klubot illetően örültem, hogy a fiúk ilyen jól szerepeltek, ugyanakkor bántott, hogy épp ilyenkor nem lehetek velük... Ez az élet apró igazságtalansága – mondta Kóger. – A válogatott eseményeket is figyelemmel követtem, és sajnáltam, hogy nem lehettem ott a vébén, ám nem gondolom, hogy egy személyben változtattam volna a kimenetelen. Együtt éreztem a srácokkal, viszont nem látom a tragédiát, amit a köz igen. Ebben a sportban, abban a kiélezett öt meccsben benne van, hogy rosszul alakulnak a dolgok. Krakkó előtt sem szerepeltünk jól, Dél-Korea után sem kell arra következtetni, hogy lefelé tart a magyar jégkorong vagy a férfiválogatott. Mindenki fejlődik, mi is, és keményen dolgozunk, hogy jövőre rácáfoljunk a kétkedőkre.”

– Mától, amikor elkezdik a jeges edzéseket a Fehérvárral, minden feladatot félelem nélkül végezhet?
– Túl vagyok jó néhány sérülésen, megtanultam, hogy ha már jégre lépek, nem féltem a lábam, mert nem segítene, ha tartanék a rásérüléstől. A nagy ütközéseket persze kerülném egyelőre, de nem szeretnék megkülönböztetett trikóban lenni, a srácok úgyis tudják, min mentem keresztül. Az edzők is biztosítják nekem az időt, hogy felvegyem az iramot, az edzőmeccsekről is eldöntjük, mikor szálljak be.

– Mekkora segítség, hogy a finn Hannu Järvenpää vezetésével nemcsak jó, hanem stabil is a szakvezetőség?
– Nagy. Hannu is ismer engem, bízott is bennem, a rehab és az egyéni felkészülés során úgy dolgoztam, hogy felkészülten érkezzem – ez látszik is a teszteredményeken.

– Viszont akármennyire jó állapotban van, és biztatóan igazolt a klub, Hári János elszerződött a finn élvonalbeli Lahti Pelicanshoz, ezzel pedig a liga egyik legjobbja távozott. Ő miként pótolható?
– Nehezen... A teljesítménye, és a negyeddöntőbe jutásunk bizonyította, hogy ennek a csapatnak szüksége van olyan klasszisra, aki az EBEL-ben topjátékosnak számít. Mind a jégen, mint azon kívül sokat tett, motiválta, hogy visszakerüljön egy csúcsbajnokságba, ám ezzel a csapatra is jó hatást gyakorolt, alázatosan és kiemelkedően teljesített. Barátként és csapattársként is minden tiszteletem az övé, remélem, játszunk még együtt, akár egy klubban is. Ugyanakkor a vezetőségünk mindent elkövetett, hogy az űrt betöltse, de a hoki csapatsport: amikor Jancsika remekelt, akkor is kellettek a társak.

– A nyolcadik EBEL-idényére készül: a sérülés miatti kihagyást leszámítva ugyanúgy motiválja, hogy a régió szokott klubjaival versenyezzen?
– Onnan közelítem meg, hogy ha NHL-játékostól kérdeznék, hogy unja-e, hogy minden évben NHL-esekkel vív...

– ...de nem NHL-estől kérdezzük.
– Persze, tudom. Ám nekünk ezen a szinten is van célunk, amit nem sikerült még elérnünk. Sosem jutottunk még az EBEL elődöntőjébe, pláne nem a döntőjébe, tehát sok a kiaknázatlan terület. Bízom benne, hogy még az én karrieremben sikerül, szóval igen: talán nem ugyanolyan félelemmel, mint az első EBEL-szezonomban, de ugyanolyan izgatottsággal várom a szezonkezdetet!