Jégkorong-vb: meglepetéssel indult a budapesti torna

Vágólapra másolva!
2018.04.22. 14:53
null
A brit Robert Dowd (balra) és a szlovén Ales Kranjc küzd a korongért (Fotó: MTI)
A brit jégkorong-válogatott 3–1-re legyőzte Szlovéniát a Budapesten zajló divízió 1/A-világbajnokság nyitó meccsén.

Hogy magyar szempontból mit jelent a budapesti világbajnokság nyitó mérkőzésének eredménye, azt egyelőre nem tudni, de tény, a divízió 1/B-ből érkező Nagy-Britannia vaskos meglepetésre 3–1-re legyőzte a papíron a világbajnokság legerősebb együttesének tartott Szlovéniát.

Az első harmadban Ben O'Connor emberelőnyös góljára még Blaz Gregorc tudott válaszolni, ám a további negyven percben egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a britek játékával a szlovénok. A második harmad végén Robert Dowd lőtt gólt, majd következett az őrületes végjáték (Brett Perlini látványos emberelőnyös találatával), amelyben a szlovénok egyszerűen beszorították Peter Russell csapatát.

Ám déli szomszédaink utolsó harmadbeli 18 lövéskísérletét – eggyel a játékvezetőt lőtték ki – vagy az önfeláldozó védelem szűrte meg, vagy a brit kapust, Ben Bownst tették naggyá, aki 97.14 százalékkal fejezte be a találkozót (amelyről mindent elmond, hogy a szlovénok végül 35, a britek mindössze 15 kapura lövéssel zártak – Bowns kollégája, Gasper Kroselj védési „hatékonysága” így kereken 80% lett…). Brit oldalról nem véletlenül lett ő a mérkőzés legjobbja, joggal éltette őt az a több száz szigetországi szurkoló, akik délután megalapozták a jó hangulatot a Papp László Budapest Sportarénában – innentől már a mieinken a sor!

A magyar válogatott a kazahok ellen kezdi meg szereplését vasárnap.

Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe – a jövő évi vb-t Pozsonyban és Kassán rendezik –, az utolsó pedig 2019-ben a divízió 1/B-ben szerepel majd.

DIVÍZIÓ 1/A-S JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG (Budapest, Papp László Sportaréna)
1. FORDULÓ

Nagy-Britannia–Szlovénia 3–1 (1–1, 1–0, 1–0)
G: O'Connor (7.), Dowd (36.), Perlini (45.), illetve Gregorc (13.)

KÉSŐBB
Magyarország–Kazahsztán 0–3 (0–0, 0–0, 0–3)
Olaszország-Lengyelország 3–1 (0–1, 2–0, 1–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik