Marcus Perrier távozott a Fraditól (Fotó: Koncz György)

 

 

Marcus Perrier 2018 novemberében, szezon közben csatlakozott a Fradi keretéhez, és olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy áprilisban a lejáró szerződésű játékosok közül elsőként hosszabbított egy évvel. Azonban nemrég váratlan kéréssel fordult a vezetőség felé.

„Marcus jelezte, hogy odahaza, Kanadában eddig váratlan helyzet állt elő a családban. Biztossá vált, hogy a felesége nem tudna vele tartani az újabb európai szezonra, így védőnk kérte, hogy ugyan tisztában van azzal, hogy aláírt szerződése van a következő szezonra, bontsuk azt fel, nem akarja, és nem tudja a családját egy teljes évig nélkülözni – számolt be a szerződésbontás körülményeiről Fodor Szabolcs vezetőedző a Fradi.hu-nak. – Természetesen sokkolóan hatott ránk a hír, hiszen meghatározó tagja volt a csapatunknak, de jómagam és a szakosztályvezetés tagjai is családos emberek vagyunk, pontosan tudjuk, miről van szó, és azt is, hogy van, ami még az élsportnál is fontosabb az életben. Ezért úgy döntöttünk, nem gördítünk akadályt Perrier távozása elé. Ezzel ötfősre olvadt a légióskontingensünk, de gőzerővel dolgozunk rajta, hogy megtaláljuk az  utódját.”