Jégkorong: új arany fokozatú támogató a Fehérvár AV19-nél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.31. 14:34
Szerződést kötött a Fehérvár AV19-cel a Mol-csoport – az osztrák bajnokságban is szereplő magyar jégkorongcsapatnak arany fokozatú támogatója lett a legnagyobb hazai vállalat.

„Az Alba Volán a magyar bajnokságban hosszú éveken keresztül volt szinte legyőzhetetlen, a csapat ennek ellenére nem ült a babérjain, hanem új kihívásokat keresve a régió legnehezebb bajnokságában, az osztrák ligában próbál újabb csúcsokat meghódítani. A Mol-csoport az üzleti életben képvisel hasonló értékeket, mi is arra törekszünk, hogy ne csak Magyarországon, hanem külföldön is felvegyük a versenyt a legjobbakkal, ezért döntöttünk úgy, hogy szponzorként beállunk a Fehérvár AV19 mögé” – mondta a támogatói megállapodásról Szollár Domokos, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.Szollár Domokos, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója.

Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 elnöke úgy fogalmazott: megtisztelő számukra, hogy mostantól a vállalat által támogatott, sportágukban kiemelkedő szintet képviselő magyar csapatok között lehetnek.

„Ez a támogatói szerződés kiemelt jelentőséggel bír egyesületünk életében. Büszkék vagyunk arra, hogy arany fokozatú támogatóként köszönthetjük szponzoraink között a magyar gazdasági élet zászlóshajóját, egyben bízunk abban, hogy ez a megállapodás egy hosszú távú, mindkét fél számára sikeres együttműködés kezdetét jelenti” – tette hozzá.

A Mol-csoport keddi közleménye emlékeztet, hogy a Mol-csapatnak már tagja a Mol-Pick Szeged kézilabdacsapata, a Videoton labdarúgócsapata, a Szolnoki Olaj KK kosárlabdacsapata és az idén Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Vízilabda SC is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik