Jégkorong: tűz miatt bezárják az új jászberényi műjégpályát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.27. 19:50
Egyelőre be kell zárni a két hete felavatott jászberényi fedett műjégpályát, mert leégett a fagyasztó zajvédő szigetelése kedden késő délelőtt, az anyagi kár jelentős, akár több tízmillió forint is lehet - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.

S. Tóth Anikó elmondta: a tűz a fagyasztógép zajvédő szivacsának szigetelése közelében, egy külsős cég munkatársa által végzett karbantartási, hegesztési munka közben keletkezett. A dolgozók észlelve a fellobbanó lángokat azonnal megkezdték az oltást, a jászberényi hivatásos tűzoltók értesítéséig már poroltókkal megfékezték a tüzet, a kiérkező szakembereknek már csak utómunkálatokat kellett végezniük – tette hozzá.

A sajtószóvivő arról is beszámolt, hogy a jászberényi katasztrófavédelmi kirendeltség a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hivatalból kezdte meg a tűzvizsgálatot. Az eljárás keretében a tűz keletkezésének okát, a munkavégzés körülményeit, illetve a tűzvédelmi szabályok betartását vizsgálják – közölte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik