Jégkorong: tornagyőztes a magyar válogatott Gdanskban

Vágólapra másolva!
2019.11.10. 15:39
null
A magyar válogatott győzelemmel fejezte be szereplését Gdanskban (Fotó: Lengyel Jégkorongszövetség)
A gdanski EIHC-torna utolsó napján a japánok elleni nyerő sora nélkül is legyőzte 2–0-ra a házigazda lengyeleket a magyar jégkorong-válogatott, amely végül a tornát is megnyerte. 

A japánok elleni sikertől feldobódva, ámde nyerő sora nélkül – Galló Vilmos és Sebők Balázs klubjuk kérésének megfelelően szombat este visszautazott Finnországba, míg Stipsicz Bence pihenőt kapott a szakvezetéstől – ment fel a jégre a magyar válogatott a házigazda lengyelek elleni meccsre.

Első harmad

Így a fiataloknak ez még nagyobb erőfelmérőnek bizonyult, de nem olyanok, akik megijednének a kihívásoktól, s ezt már az első harmadban bizonyították. Bátran, lendületesen jégkorongoztak, s ez magával hozta a gólszerzési lehetőségeket is. Szita Donát például az egész lengyel védelmet megkerülve hozta magát kecsegtető helyzetbe, lövése azonban kapu fölé ment.

A harmad feléhez közeledve kaptunk egy emberelőnyt, amit nem sikerült kihasználni, majd Sárpátki Tamás lódult meg a kapu felé, de Ondrej Raszka résen volt. Mindeközben a lengyelek is egyre többször korcsolyáztak be a harmadunkba, Adorján Attiláig azonban nem nagyon jutott el a korong a jó védekezésnek köszönhetően. Az ellenfél legnagyobb helyzetét három perccel a harmad vége előtt jegyezhettük fel: egy kis kavarodás után a kapusunk és a védők együttes erővel takarították el a korongot a kapunk elől.

Alig két perccel a szünet előtt Sárpátki cselezte be magát a lengyelek harmadába, kérte a korongot középen, és kapta is Terbócs Istvántól, majd továbbpasszolta a mellette érkező Nagy Krisztiánnak, aki nem habozott, fonákkal lőtt, méghozzá a kapuba: 1–0 ide. A lengyelek próbáltak gyorsan egyenlíteni, de ezt a kísérletüket is hatástalanítottuk. A dudaszó előtt Tóth Richárd lőtt még egyet a kék vonal környékéről, a korong a lengyel kapus mamutjában akadt el. Így az első harmad után 1–0-ra vezettünk.

Második harmad

A második harmadot kiállítással kezdtük, de a lengyelek ezzel annyira nem tudtak mit kezdeni, hogy Nagy Krisztiánt a védők éppen csak meg tudták akadályozni, hogy kapura lőjön. A lengyel szurkolóknak sem tetszett, hogy öt a négyben a magyar csapat támad, fel is hívták válogatottjuk figyelmét, hogy bizony emberelőnyben vannak – ha ez nekik nem tűnt volna fel.

Ez után azért összekapták magukat a hazaiak, Adorján bravúrja is kellett, hogy ne egyenlítsenek. Az emberelőnyt nekünk sem sikerült kihasználni, de utána is rohamoztuk a kaput: Raszkának először Erdély Csanád, majd Tóth Richárd lövését kellett hárítania. A 33. percben Aron Chmielewski húzta vissza a kapunk előtt a korongot, becsapva ezzel a védőt, Adorján azonban hatalmasat védett.

Fáradni látszott a magyar csapat, a lengyelek egyre többször mehettek emberfölényben a kapunkra, de ők is hibáztak, mi pedig hősiesen védekeztünk. Az újabb emberelőnyt nem sikerült gólra váltani, sőt, a lengyelek előtt adódott helyzet, de a lövés a kapu fölé ment. Közben átlendültünk a holtponton, a játék ismét a lengyelek harmadában zajlott, ráadásul ellenfelünk ismét kapott egy kétperces büntetést. Felálltunk, ahogy kellett, Nagy és Sárpátki összjátéka után utóbbi közelről lőhetett is, de Raszka védése azt jelentette, hogy a harmadik harmad előtt maradt az 1–0-s magyar vezetés.

Harmadik harmad

A harmadik harmad a másodikhoz hasonlóan az emberhátrány kivédekezésével kezdődött, Adorján védéseivel ezt abszolváltuk is. Aztán Nagy teremtetett helyzetet Erdélynek, aki tisztán lőhetett a kapussal szemben, de Raszka védett. Adorján reflexeire is szükség volt, aki röptében kapta el a kapuja felé tartó korongot.

Az utolsó tíz perchez érkezve a kapuvasnak is mondhattunk egy köszönetet, ugyanis Krystian Dziubinski életerős lövése a sarokról pattant kifelé. Nyolc perccel a vége előtt csaknem megbosszulta magát a védők hibája, de Szymon Marzec hiába lőtt egy az egyben Adorjánnak, ő ezt is védte.

Ezután kaptunk egy kiállítást, de csak fél percig kellett négy az öt ellen védekeznünk, ugyanis a lengyel büntetőpad sem maradt üres. Négy a négy ellen először Adorjánnak kellett eltakarítani a korongot szinte a kapu torkából, majd ezután óriási magyar helyzet maradt ki: Garát a kapu mögé korcsolyázva Sárpátkinak passzolt, aki a középen lendületből érkező Terbócsnak továbbította a korongot, aminek Raszka állta útját.

A magyar csapat a vezetés birtokában is harcosan támadott, mint ahogy a lengyelek is próbálkoztak a hajrában az egyenlítéssel, de szerencsére hiába. Egy perc 37 másodperccel a vége előtt emberelőnybe kerültünk, ellenfelünk természetesen lehozta a kapust, így végül Terbócs István üres kapus góllal állította be a 2–0-s végeredményt.

A magyar csapat legjobbja Adorján Attila lett, megérdemelten, hiszen védéseivel rengeteget tett a győzelemért. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány a válaszokon kívül talán sokkal többet kapott a fiatal csapatától ezen a tornán, mint amit várt.

ÍGY GYŐZTÜK LE A LENGYELEKET!

Miután a torna záró mérkőzésen a japánok 4–1-re legyőzték az olaszokat, a magyarok hét pontjukkal a tabella első helyén maradtak, és így megnyerték a tornát. Mögöttük az olaszok zártak a második helyen öt ponttal, Lengyelország és Japán egyaránt három-három pontot szerzett, az egymás elleni eredmény a házigazdáknak kedvezett.

A LENGYELEK ELLENI MÉRKŐZÉS UTÁN ADORJÁN ATTILA, SÁRPÁTKI TAMÁS ÉS TERBÓCS ISTVÁN ÉRTÉKELT AZ NSO TV-NEK

JÉGKORONG
NÉGY NEMZET TORNÁJA, GDANSK
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 2–0 (1–0, 0–0, 1–0)

Gdansk, 700
néző. V: Juhász G., Kepa, Kosidlo, Nenko (lengyelek)
MAGYARORSZÁG:
ADORJÁN A.Garát, Vojtkó – Kiss R., Fejes – Tóth Gergely, Szabó B.SÁRPÁTKI (1), NAGY K. 1, TERBÓCS 1 (1), – Erdély Cs., Horváth B., Szita – Tóth Richárd, Reisz, Mihály Ákos – Miskolczi, Majoross B., Szigeti. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
LENGYELORSZÁG:
Raszka – Ciura, Bryk – Kolusz, Wajda – Michalowski, Jaskiewicz – Bychawski, Jeziorski – Przygodzky, Starzynski, Michalski – Dziubinski, Kapica, CHMIELEWSKI – Brynkus, NEUPAUER, Goscinski – Wanat, Zygmunt, Marzec. Szövetségi kapitány: Tomek Valtonen
Kiállítások:
12, ill. 6 perc
Kapura lövések:
31–26
MESTERMÉRLEG

Jarmo Tolvnanen:
– A védekezésünkkel maradéktalanul elégedettek lehetünk, és a semleges harmadban is jól mozogtunk. Sebők Balázst és Galló Vilmost szándékosan hagytuk most ki, szerettük volna látni, kik tudnak új vezérekké előlépni a hiányukban – nagyon boldog vagyok, hogy lettek „helyetteseik”, és még a legfiatalabb játékosaink is karaktert mutattak. Remek csapatmunka volt, mind a négy sorunk kivette a részét a sikerből, és a kapusteljesítményünk is kiváló volt!
Tomek Valtonen:
– Jó meccs volt, apróságok döntöttek, például, hogy a magyarok lőtték az első gólt – a másodikat már üres kapura szerezték. Nyilván lőtt gól nélkül csak veszíteni lehet, de alapvetően a játék színvonala remek volt. Tőlünk is sok játékos hiányzott, ennek ellenére mindent megtettünk, ez most ennyire volt elég.

A MÁSIK VASÁRNAPI MÉRKŐZÉS
Olaszország–Japán 1–4
(1–0, 0–2, 0–2)

A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3 2 1 8–6 7
2. Olaszország 3 1 1 1 7–7 5
3. Japán 3 1 2 8–7 3
4. Lengyelország 3 1 2 3–6 3

A FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Arany Gergely (FTC-Telekom), Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék)
HÁTVÉDEK: Vokla Roland (DEAC), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Kiss Roland (Fehérvári Titánok), Stipsicz Bence, Szabó Dániel, Szabó Bence (Hydro Fehérvár AV19), Tóth Gergely (FTC-Telekom), Fejes Nándor, Garát Zsombor (MAC Újbuda)
CSATÁROK: Sági Martin (DEAC), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Tóth Richárd (FTC-Telekom), Erdély Csanád, Reisz Áron, Sárpátki Tamás, Szita Donát (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Fehérvári Titánok), Majoross Barnabás, Nagy Krisztián, Szigeti Ákos, Terbócs István (MAC Újbuda), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Sebők Balázs (KalPa – Finnország), Horváth Bálint (Tyringe SoSS – Svédország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik