Jarmo Tolvanen ismét egészséges, Pat Cortina elfoglalt (Fotók: Dömötör Csaba)

 

Miközben a klubjaink Walestől kezdve Csehországon át a Tüskecsarnokig és Dunaújvárosig gyűrik az edzőmeccseket, akadnak egyéb felvetendő témáink is. Például olyan „semmiségek”, hogy kik vezetik a felnőttválogatottjainkat a soros idényben. Mióta véget ért a 2018–19-es évad, azaz május óta szunyókál a válogatott szakág, és ez nagyjából novemberig így is marad: akkor lesz az első idénybeli torna, aztán viszont februárban jön a második, és máris ott tartunk majd, hogy március-áprilisban újabb világbajnokságra készülünk, ami a hölgyek esetében elit-vb-t jelent. Úgyhogy mivel a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) tavasz óta nem szólt az említett ügyekről, utánamentünk magunk. Miután az MJSZ megválaszolta a kérdéseinket, bebizonyosodott, hogy némi meglepetésre van férfikapitányunk, sőt, van női is, ráadásként csere következik a sportigazgató posztján.

KI LESZ A FÉRFIKAPITÁNY?

MOZGÁSOK 2016 ÓTA

Ami a (még) magasabb pozíciókat illeti: az MJSZ-nél jövőre esedékes tisztújító kongresszus, mivel a jelenlegi vezetőség mandátuma négy év, és 2016. május 30-án választották meg például elnöknek az Országgyűlés Hivatalát vezető Such Györgyöt (95 mellette, 32 ellene, 1 érvénytelen szavazattal), aki a szervezetet egy évig ideiglenes jelleggel vezető Idősebb Kovács Csaba helyét vette át – utóbbi egyidejűleg távozott is az MJSZ-ből, nem kapta/vette vissza korábbi alelnökségét.

Aztán 2017-ben az addigi főtitkárból, Kovács Zoltánból szakmai alelnök lett; az addigi szakmai alelnökből, Kolbenheyer Zsuzsannából általános alelnök; a főtitkárságot pedig az új főnökséggel érkező operatív igazgató, Sipos Levente vette át. 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is módosult az elnökség összetétele, 2020-ban pedig jöhet a tisztújító kongresszus – amelyen persze nincs kőbe vésve, hogy bárkitől elbúcsúznának: Such helyére például hiába pályáztak az elmúlt egy-két évben is, telefonos szervezkedésen túl nem jutottak.

Az MJSZ 2018. június 19-i honlapbejegyzése szerint a finn Jarmo Tolvanen „plusz egy évvel hosszabbította meg szerződését” a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitányaként, amit akkor mindenki úgy értelmezett, hogy megállapodása a 2018–2019-es idény végéig szól majd. Természetesen szerencsétlen mellékkörülmény, hogy a 63 éves Tolvanen az idei felkészülés legvégén észlelt betegsége miatt végül nem tudott ott lenni a divízió 1/A-vb-n Nur-Szultanban, ahol nemzeti csapatunk a hatból az ötödik helyen végzett – mindettől függetlenül az idézett közlemény alapján a szerződése a vb befejeztével lejárt, azaz jelenleg nincs szövetségi kapitányunk.

Csakhogy már tavasszal és azóta többször, különböző forrásokból úgy értesültünk, hogy idény közben az a plusz egy év plusz kettő lett, aminek értelmében a 2019–2020-as idény végéig lenne mesterünk. Az MJSZ-hez intézett első kérdésünk tehát az volt, hogy melyik változat a helyes, illetve, hogy várható-e bármilyen további változás a stábban?

„Jarmo Tolvanen megbízatása a 2019–2020-as idény végéig tart – válaszolta e-mailben az MJSZ. – A szövetségi kapitány betegségéből felgyógyult, munkáját a szerződésében foglaltaknak megfelelően folytatja. Stábjának összeállítása az ő feladata. Tudomásunk szerint érdemi változások nem várhatók.”

KI LESZA NŐI KAPITÁNY?

A következő pont a női válogatott, amely ugyancsak vezércserével ment neki idei vb-jének. Ám hatalmas különbség, hogy ez esetben az MJSZ döntött a váltás mellett, ami ráadásul nagyon bejött. A nem kedvelt és a KMH Budapest klubcsapatától is eltávolított finn Jari Risku helyett beugró kanadai-olasz Pat Cortina vezetésével a hölgyek megnyerték a Káposztásmegyeren rendezett divízió 1/A-vb-t – Cortina ezzel történelmi tettet vitt véghez, hiszen még nem akadt edző, aki egy nemzet férfi- és női válogatottját is feljuttatta volna az elitbe.

Csakhogy mire beugrott a vb-re, Cortina a 2019–2020-as idényre már elfogadta a német élvonalbeli DEL-ben szereplő Wolfsburg Grizzlies férficsapatának szerződésajánlatát, amely május 1-jétől ketyeg. A DEL Európa egyik legjobb bajnoksága, hatalmas szakmai kihívás, és nagy igénybevétellel jár: az alapszakasz szeptember 13-án kezdődik, a rájátszás március 11-én, és legkésőbb április 30-án ér véget. Lányaink elit-vb-je március 31-től április 10-ig lesz Kanadában, azaz lehet összeütközés a DEL-es naptárral, habár a Wolfsburg legutóbb nem jutott be a playoffba.

Még nem szóltunk arról, hogy az eddigi legfontosabb évadra készülve női válogatottunk már július végén elutazott Finnországba egy hétre edzőtáborozni, és összegyűlik augusztus végén is. Ezeken az alkalmakon Cortina nyilván nem tud itt lenni, amire már akkor felhívta a figyelmet, amikor a feljutás ünneplése közben tavasszal meginterjúvoltuk, és megkérdeztük tőle, hogy folytatná-e a hölgyeink edzését.

„A női válogatott szövetségi kapitánya a tervek szerint a következő idényben is Pat Cortina lesz – írta az MJSZ. – Az ezzel kapcsolatos elnökségi döntés még nem született meg. Tisztában vagyunk vele, hogy DEL-es klubjával kapcsolatos teendői miatt a részvétele az év közbeni eseményeken esetleges. Bízunk benne, hogy ezeken legalább részben jelen tud lenni. A program irányítása akadályoztatása esetén is az ő kompetenciája. Távollétében a közvetlen szakmai munkát Mika Väärälä és Marton Tibor másodedzők végzik.”

A végéhez megjegyzés, hogy Väärälä az idei „feljutós” vb-n Cortina másodedzője, míg Marton Tibor Cortina előtt „kettővel” szövetségi kapitány volt. Előbbi ráadásul a női EBEL-nek megfelelő EWHL-ben versenyző KMH Budapest vezetőedzője, utóbbi meg az ugyanott induló MAC Marylin általános igazgatója, úgyhogy a hétköznapokon is sok válogatott játékossal dolgoznak. Következésképp, ha már egyszer Cortina nem ér rá, akkor tényleg a legjobb helyettesek kezében van a csapat.

KI LESZ A SPORTIGAZGATÓ?

A helyes tipposzlop „plusz egyese”, hogy fülesünk szerint Egri Gergely hamarosan már nem lesz az MJSZ sportigazgatója. Egri 2016-ban úgy került a posztra, hogy a Franciaországból konkrétan erre a munkára hazahívott, és családjával ezért hazaköltöző Szélig Viktor helyett végül őt kérték fel az utolsó megbeszélések nyomán. Hivatali ideje alatt sok minden történt: többek között csere a férfi- és női (valamint az utánpótlás-) válogatott élén, az utánpótlás-igazgatói poszton, a Visegrádi Kupa létrehozása, majd a DVTK és a MAC átigazolása a szlovák élvonalbeli Tipsport Ligába, valamint a mentoredzőprogram beindítása és átalakítása. Mérleget vonni belső információk hiányában lehetetlen és igazságtalan is volna, de az vitathatatlan, hogy Egri támogatottsága és főleg elismertsége messze nem volt százszázalékos, és fogyott is. A sportigazgatóság nagyjából a magyar jégkorong legmagasabb szakmai pozíciója, amit a közelmúltban olyan hazai nagyságok töltöttek be, mint a válogatottsági rekorder Kangyal Balázs vagy szakmai alelnökként idősebb Kovács Csaba, illetve az évtizedeken át főtitkárként dolgozó Kovács Zoltán – Kovács Csaba visszatéréséről máris hallani.

„Egri Gergely sportigazgató augusztus 15-től várhatóan megváltozott munkakörben segíti a szövetség munkáját – üzente az MJSZ. – Utódjának kiválasztása ez idáig nem történt meg. Ezzel párhuzamosan a sportszakmai irányítás kisebb mértékű átszervezése folyamatban van.”