A Sportkrém stábjának elmondta, bár hokis családból jött, csak második nekifutásra maradt a jégen, onnantól kezdve azonban nem létezett számára más sportág. Pedig nagypapája inkább focistának szánta, de abban is maximálisan támogatta, hogy jégkorongozó legyen. A 29 éves csatárnak már eddig is számos sikerben, felejthetetlen emlékben volt része, ezek között van a krakkói feljutás, vagy a két A-csoportos vb. De az AHL-ben töltött időszakot is széles mosollyal idézi fel. 

„Így utólag azt gondolom, hogy nem volt elég önbizalmam – vallja be. – Talán többet is elérhettem volna kint, de kicsit megelégedtem azzal, hogy az AHL-ben játszhatok. Viszont amikor felhívott azzal az edzőm, hogy számítanak rám az AHL-ben és délután indul a repülöm, majdnem ő is elsírta magát. Tudta, hogy mit jelent ez egy magyar játékosnak, és személy szerint nekem. Egyébként pont Szűcs András, a Nemzeti Sport újságírója telefonált utána, hallotta, hogy mi történt, és kérdezte, hová megyek helyileg. Én meg mondtam, hogy nem tudom...

Biztosan ezt is közölték, ám abszolút nem érdekelt, melyik csapat hívott fel, csak az, hogy ez megtörtént. Majd kiderítem a reptéren, hová szól a jegyem. Aztán kiderült, hogy Kanadába megyek, Új-Fundlandba, ami a világ vége után egy utcára van. Leszálltam, beültem a taxiba, és bár akkor már szinte tökéletes volt az angolom, a sofőr negyedórán keresztül beszélt hozzám, s egy betűt nem tudtam kihalászni a mondandójából. Akkor megkérdőjeleztem, hogy jó helyen vagyok-e, de igen, jó helyen voltam, és ott le is játszottam az első AHL-es meccsemet. Ami életem három, öt legszebb pillanatában benne van.”

Kóger Dánielről további érdekességeket olvashat a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletében.