Jégkorong: Sofron gólt szerzett, de kikaptunk Kazahsztántól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 18:57
null
Sofron István betalált a kazahoknak (Fotó: Nemzeti Sport)
A magyar jégkorong-válogatott 5–2-es vereséget szenvedett Kazahsztántól a katowicei felkészülési torna első fordulójában.

A magyar válogatott öt sorral utazott el a Négy Nemzet Tornájára, de mivel csak négy nevezhető, ezért Sarauer Andrew, Odnoga Mátyás, Pavuk Attila, Láda Balázs és Kiss Dániel kihagyta a pénteki mérkőzést. Az első és a második harmadot 1–0-ra a kazahok nyerték meg, ám a záró játékrészben már a mieink is „hozzá tudtak szólni” a meccshez.

A harmadik felvonás elején Garát Zsombor megszerezte az első gólját a magyar nemzeti csapatban (2–1), ami új lendületet adott az együttesnek, és több lehetőségünk is adódott az egyenlítésre. Ezekkel azonban nem sikerült élni, amit a kazahok egy percen belül két góllal büntettek (4–1).

A mieink a visszatérő Sofron István emberelőnyös találatával szépítettek, majd a kapust lehozva igyekeztek faragni a hátrányukon, de a kazahok az utolsó másodpercekben szerzett üres kapus góllal pontot tettek a mérkőzés végére (5–2).

A magyar válogatott szombaton Olaszország ellen lép jégre.

JÉGKORONG
NÉGY NEMZET TORNÁJA, KATOWICE
1. FORDULÓ
KAZAHSZTÁN–MAGYARORSZÁG 5–2 (1–0, 1–0, 3–1)
KAZAHSZTÁN:
Kudrjavcev – Szavcsenko, Szemjonov – Sztyepanyenko, Makljukov 1 – Polohov, Lipin – Salapov, Ibraibekov – Zsajlauov 1, Kucsin 1, Sztarcsenko 1 – Mihajlisz 1, Szagagyejev, Jevdokimov – Markelov, Gurkov, Aszetov – Petuhov, Grenc, Szavickij. Szövetségi kapitány: Galim Mambetalijev
MAGYARORSZÁG: Rajna – Stipsicz, Szabó D. – Wehrs, Kovács B. – Pozsgai, Nagy N. – Varga A., GARÁT 1 – B. Orban, Vas J., Bodó – SOFRON 1 (1), Erdély, Vincze P. – Miskolczi, Galanisz, Magosi B. – Csányi, Reisz, Sárpátki. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen:
– Semmi baj nem volt a játékunkkal, a srácok tartották magukat a játéktervhez, mégis nagyon furcsa meccs volt, az első két harmadban a játékvezetők csak tőlünk állítottak ki... Végig tördelték a ritmust és a folyamatosságot, így pedig nagyon nehéz normálisan játszani. Öt az öt ellen jók voltunk, és ahhoz képest, hogy legalább nyolc kiállítást kaptunk, ebből csak két gólt szerzett az ellenfél, ezt sem mondanám rossznak. Egyszer mi is betaláltunk fórban, dacára annak, hogy nagyon kevés ilyen lehetőségünk volt. Nem volt rossz meccs, de még egyszer mondom, a bírók nagyon furcsán értelmezték a szabálykönyvet...

KÉSŐBB
Lengyelország–Olaszország 1–2 (0–2, 0–0, 1–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik