Jégkorong: Sebők Balázs Amerika esős sarkáról is gondolkodik

Vágólapra másolva!
2020.07.11. 10:01
null
Sebők Balázs várja, hogy visszazökkenjen megszokott életébe (Fotó: Imago Images)
Sérülések, elhalasztott KHL-be igazolás, járvány és fontos civil esemény után unaléomig edzette magát Sebők Balázs, a jégkorong-válogatott centere, aki Amerika esős sarkáról is gondolkodik.

 

– Szervezzük egy ideje ezt a beszélgetést, de például a múlt héten nem ért rá. Miért?
– Mert lánykérés volt, amit a párom egy ideje várhatott titkon, de most én is úgy döntöttem, eljött az idő – felelte a 25 éves Sebők Balázs, a finn élvonalbeli KalPánál szerződését tavasszal meghosszabbító 46-szoros válogatott center. – Stresszes hét lett, de megérte!

– Miközben a koronavírus-járvány miatt a világon minden bizonytalan, a finn élvonalbeli Liiga nemcsak a bajnokság startját, hanem sorsolását is közreadta már. Ez nyugtatólag hatott?
– Igen, rám nagyon is. Szeptember második hetében szokott kezdődni az alapszakasz, ebből lett október másodika. Mi augusztus elején szoktuk kezdeni a jeges felkészülést, a héten hívtak a klubtól, hogy az idén is így lesz. Persze mint mindenhol, északon is gyorsan változhat a helyzet, ám július huszonhatodikára megvették a repülőjegyet – nem bánom, jó lesz visszazökkenni a megszokott életembe.

– Azok után, hogy tavaly januárban öt hónapon belül harmadszor szenvedett agyrázkódást, és emiatt igen korán véget ért az idénye, most meg a világjárvány rövidítette le az évadot. Hogy viselte?
– Viszonylag hamar túltettem magam rajta. Az volt nehezebb, hogy utána motivációt találjak az edzéshez, hiszen nem lehetett tudni, mikorra is készülünk. Olyan, mint a jelenlegi helyzet, még nem adódott a pályafutásom során – persze máséban sem. Ám úgy állok hozzá, hogy minden rosszban van valami jó: például miután tavaly letiltottak a játékról, olyan fizikai felkészülést tudtam végigcsinálni, hogy aztán nem voltam sérült az évadban, viszont, hogy a mostani szituációban mi a jó, azt jövő ilyenkor megmondom...

MINDENKI MÁS

Tekintve, hogy tizenöt éves kora óta légiós, Sebők Balázs szakértő véleményt formálhatna a többi légiósunkról, akik közül Hári János minden bizonnyal hazatér Fehérvárra, Bartalis Istvánról hivatalosan nem tudni, itthon folytatja-e, úgyhogy a legjobbjaink közül Galló Vilmos az egyetlen, aki Sebőkkel együtt bizonyosan külhonban játszik tovább. (A fiatal Horváth Bálint és Papp Kristóf maroknyi felnőttválogatottságot gyűjtött eddig, és biztos, hogy nem tér még haza, a többiek pedig nem érdekesek a válogatott szempontjából.)

„Bizonyos szempontból minden játékosnak önzőnek kell lennie, ha a pályafutásáról van szó, olyan döntést kell hoznia, hogy boldog legyen, és vagyunk annyira felnőttek, hogy tudjunk dönteni. Hári Jancsi például hiába az egyik legjobb barátom, mindenki más karakter, ezért nem számít, én miként döntenék a helyében – mondta Sebők, aki azon kevesek közé tartozott, akik jól kijöttek a szövetség új átalános igazgatója, Vas Márton által nem marasztalt szövetségi kapitányunkkal, a finn Jarmo Tolvanennel. – Mi összhangban voltunk, nyilván azért is, mert ő finn, így azonosan gondolkodtunk a hokiról. Tetszett a stílus, amelyet játszatott velünk, ez a 2018-as vébén kiderülhetett. Ugyanakkor volt már néhány szövetségi kapitányom, és hiába sajnálom a távozását, a sport ilyen. Vas Marcival nem beszéltem, jobban is szeretek a saját dolgommal foglalkozni, és bárki lesz az edző, igyekszem a legjobb játékomat nyújtani. Mostanra pedig van olyan keretünk, hogy eredményes és élvezhető hokit produkáljunk.”

– Unja már a szárazedzéseket?
– Igen, ez az első nyár, amikor úgy érzem, már kicsit sok. Főleg, hogy valódi törés sincs benne, hiszen nem mehettem el nyaralni, tehát mentálisan nehéz. Az utóbbi három-négy évben rájöttem, mi kell a szervezetemnek, erre csak azt tudom mondani, hogy a tapasztalat hozza. A személyi edzőmmel felépítettük a programot, ami nagyon bejött, csak az idén olyan hosszú lett az alapozás, hogy ebbe is bele kellett nyúlni. A jégre még nehezebb lesz visszaszokni, de azért hetente kétszer jégre is tudtam menni, ami biztosan segít.

– Ha az aranygenerációnk egyik tagjával csevegne, a beszélgetőpartner áhítattal hallgatná, hogy nyáron is korcsolyázhatott.
– Néhány éve jött a gondolat, hogy válogatott társakkal jeget bérelnénk. Először Óbudára mentünk, azóta Érden vagyunk, ami mindenkinek kényelmes a földrajzi közelség miatt.

– A világbajnokság elmaradása miatt is jól jöhetett, legalább nem felejti el az arcukat.
– Nem tudom, ők is ilyen pozitívak-e, hogy ennyit látták a képem... De nagyon sajnáltam, hogy elmaradt a vébénk, hiszen jó klubidényem volt, és ha az olimpiai selejtezős továbbjutásból indulunk ki, a válogatott játéka is felfelé ívelt. A vébé pedig amúgy is jó lezárása az évadnak.

– Pedig klubelfoglaltság és sérülés miatt minden másodikat ki kell hagynia, úgyhogy 2018-ban a már akkor is korelnök Vas János hiába mondta, hogy „Ez már Sebők Balu válogatottja”, a legjobb esetben is 2021 tavaszán láthatjuk ismét tétmeccsen címeres mezben.
– Jankónak ezúton is köszönöm a véleményét, ami természetesen jólesik. Viszont sosem szerettem magam fényezni, a jégen szeretek reflektorfénybe kerülni. A szerepkörömtől is függ, hogy adott esetben tőlem is várják, hogy eldöntsem a meccset. Ahogy Jankó mondta, változik a csapat: ha csak azt nézzük, Galló Vilinek milyen éve volt, vagy Papp Kristóf hogyan jön fel, ez ma is igaz.

MECCSEK, PONTOK A KALPÁBAN
2015–2016 49/14 (5+9)
2016–2017
53/22 (5+17)
2017–2018
63/36 (8+28)
2018–2019*
33/10 (2+8)
2019–2020**
59/41 (8+33)
*agyrázkódásra utaló tünetek miatt január 15. után nem játszhatott
**az idény a koronavírus-járvány miatt március 13-án félbeszakadt

– Az említett fiatalok és a még ifjabbak példaképként tekintenek önre?
– Sosem viselkedtem úgy, hogy engem nézzenek. Igen, Kristóffal például együtt készülünk, ám igyekszem Sebők Balu maradni és nem „Sebők Balázs, a profi hokista”. Aki ismer, inkább barátként tekint rám.

– Ettől még nagyjából általános vélekedés, hogy jelenleg a legjobb magyar jégkorongozó. A világ második legjobb bajnokságából, a KHL-es Jokerittől kapott ajánlatot.
– Próbálom fizikailag és mentálisan is építeni magam, ami az utóbbi években jól sikerült. Persze beleszóltak a sérülések, mégis jó döntésnek tűnik, hogy még egy idényre maradok a KalPánál, a klub is így nyilatkozott. A keret zöme azonos marad, és bízom magunkban.

– A KalPa pénzhez is jutna, ha jövőre elmenne a KHL-be, vagy csak a presztízsét növelné?
– Ha idén elmentem volna, bizonyos összeget kapott volna, jövőre viszont lejár a szerződésem. Ugyanakkor ha az NHL-be írnék alá, megint csak járna bizonyos összeg a klubnak.

– Lát az NHL-re reális esélyt?
– A koromat tekintve egyértelműen odakerülhetek még, továbbá az NHL-esek egyre többször igazolnak kész európaiakat. Jó lehetőségnek tűnik az is, hogy harminckettedik együttesként jövőre csatlakozik a Seattle, de a bekerüléshez jól is kell játszani, és kiérdemelni a szerencsét is...

„Jó döntésnek tűnik, hogy még egy idényre maradok a KalPánál” (Fotó: Imago Images)
„Jó döntésnek tűnik, hogy még egy idényre maradok a KalPánál” (Fotó: Imago Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik