Jégkorong: péntektől torna, változás a válogatott keretében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.07. 10:18
Sérülés miatt Galanisz Nikandrosz és Nagy Nilan nem szerepelhet a péntektől vasárnapig rendezendő budapesti jégkorongtornán. Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány pótlásukra Pavuk Attilát hívta be a keretbe.

A magyar szövetség keddi közleményében jelezte: Nagy Nilan most debütálhatott volna a válogatottban, miután október 29-én megkapta a magyar állampolgárságot.

Szerdán és csütörtökön edzőtáborozik a válogatott, amely Lengyelországgal kezd a Tüskecsarnokban rendezendő tornán pénteken 19 órakor, majd szombaton szintén 19 órakor játszik Olaszországgal. Az esemény vasárnap, a 18 órakor kezdődő, japánok elleni összecsapással zárul.

Szilassy Zoltán segédedző az M4 Sport Sportreggeli című műsorában kedden elmondta: a nyáron kinevezett finn szövetségi kapitány most feltérképezi a játékosokat, már csak azért is, mert a szeptemberi debütálásához képest merőben más kerettel dolgozhat.

A Tüskecsarnokban sorra kerülő viadalon pályára lépnek az Európában szereplő légiósaink és az osztrák ligában érdekelt hokisok is.

Szilassy – aki főállásban az Újpest vezetőedzője – hangsúlyozta: a finn edzővel korongcentrikusabb lesz a játék, mint ahogy Tolvanen elődjénél, Rich Chernomaznál volt, ám az irányvonalak ugyanazok, részletekben lehet csak eltérés.

„Elsősorban magunkkal kell foglalkozni a tornán” – tette hozzá a segédedző. Kiemelte: az is változás a korábbiakhoz képest, hogy amíg Chernomaz óriási, gyakran 80 fős kerettel dolgozott a válogatottnál, addig Tolvanen ezúttal27 fővel készül, már csak azért is, mert a kanadai szakemberrel szemben főállású kapitány, így napi szinten van rálátása a mezőnyre.

A válogatott védője, Stipsicz Bence elmondta, hogy az új kapitány az áprilisi, budapesti divízió 1/A vb-re készíti fel a csapatot, és ott majd szeretnének minél előrébb végezni. Hozzátette: jó ellenfelek és kemény meccsek várnak rájuk, de ha minden edzői utasítást száz százalékig betartanak és szerencséjük is lesz, plusz a hazai közönség is erőt ad, akkor „nagy dolgok történhetnek”.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bálizs Bence (MAC), Duschek Dávid (DAB), Rajna Miklós (Fehérvár AV19)
Védők: Dudás Jesse (MAC), Garát Zsombor (MAC), Kiss Dániel (UTE), Kovács Bronson (MAC), Pozsgai Tamás (MAC), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Innsbruck)
Csatárok: Bartalis István (Schwenningen), Benk András (UTE), Bodo Christopher (Lausitz), Dansereau Keegan (MAC), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Hári János (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK), Nagy Krisztián (MAC), Pavuk Attila (DVTK), Sarauer Andrew (Villach), Sárpátki Tamás (Fehérvár AV19), Sebők Balázs (KalPa), Terbócs István (MAC), Vas János (DVTK), Vincze Péter (Fehérvár AV19)

ROLAND DIVATHÁZ NÉGY NEMZET-TORNA, TÜSKECSARNOK – A PROGRAM
Péntek
15.30:
Japán–Olaszország
19.00: MAGYARORSZÁG–Lengyelország (Tv: M4 Sport)
Szombat
15.30:
Lengyelország–Japán
19.00: MAGYARORSZÁG–Olaszország (Tv: M4 Sport)
Vasárnap
14.30:
Lengyelország–Olaszország
18.00: Japán–MAGYARORSZÁG

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik