Jégkorong: összecsap a Fehérvár és a MAC a szuperkupáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 09:52
Szeptember 9-én megrendezik a jégkorong magyar Szuperkupa-mérkőzést, amelyen az Erste Liga-bajnok MAC Budapest és az osztrák ligában (EBEL) érdekelt Fehérvár AV19 csap össze a Tüskecsarnokban.

A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a találkozóra öt nappal az EBEL és a MAC-ot befogadó szlovák Extraliga kezdete előtt kerül sor. Feltehetően ez lesz a csapatok utolsó mérkőzése a bajnoki rajt előtt.

Legutóbb 2014-ben volt Szuperkupa-párharc Magyarországon, akkor a Fehérvár nyert a magyar bajnok Dunaújváros ellen. Az első mérkőzésen 3–2-es, a másodikon 4–3-as Volán-diadal született, így a székesfehérvári csapat kettős győzelemmel hódította el a címet, azóta pedig nem írtak ki összecsapást a kupáért.

A két együttes a legjobb keretével ezt megelőzően utoljára a 2015–2016-os szezon Magyar Kupa-elődöntőjében játszott egymással. Akkor a fehérváriak 3–1-re megverték a budapesti gárdát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik