Jégkorong: négy magyar csapattal rajtol a Visegrád-kupa

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 23:03
Augusztus 22-én rajtol a jégkorongozók új sorozata, a Visegrád-kupa, amelyben négy-négy magyar, illetve szlovák együttes vesz részt.

Az érintett klubok képviselői – Richard Lintnernek, a szlovákiai Tipsport Liga vezetőjének, valamint Egri Gergelynek, a magyar szövetség sportigazgatójának a társaságában – Pozsonyban megtartották az első ülésüket, amelyen sor került a sorsolásra is.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az első fordulóban a MAC Budapest a HK Nitrához látogat, a Fehérvár AV 19 Érsekújvárra megy. A DVTK a Poprádot fogadja, míg az UTE-hoz a Zsolna érkezik. Ezt követően – a tervek szerint – augusztus 25-én, 27-én és 29-én lesznek mérkőzések. Minden csapat valamennyi riválisával kétszer játszik otthon és kétszer idegenben.

Azonos nemzetiségű klubok az első körben, valamint az október 4-ei és 11-ei negyeddöntőben még nem találkoznak egymással. Az elődöntőket november 14-én és 29-én rendezik meg, a döntő időpontja január 10-e és 17-e. A játéknapok még nem véglegesek, az érintett csapatok kérését figyelembe véve módosulhat.

A pozsonyi találkozón megfigyelőként már jelen volt lengyel részről a szövetség, valamint néhány klub képviselője, akik fantáziát látnak a sorozatban. Elmondásuk szerint szívesen csatlakoznának a jövő évtől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik