Jégkorong: Nagy Krisztiánék kárpótolni akarták a szurkolókat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 20:45
Nagy Krisztián, a magyar jégkorong-válogatott csatára szerint szombaton az olaszok elleni összecsapáson szerették volna kárpótolni a szurkolóikat, a fölényes győzelem alkalmával pedig sikerült is betartaniuk a szakmai stáb kéréseit.

A jégkorongozó az M1 aktuális csatornán vasárnap azt nyilatkozta: a rossz kezdés és a balszerencsés folytatás után a budapesti Négy Nemzet Torna utolsó mérkőzésén kárpótolni akarták a csalódott nézőket.

„Az olaszok ellen csapódott le, hogy szeretnénk valamit adni a szurkolóknak, illetve edzőinknek és saját magunknak is” – mondta Nagy Krisztián.

A magyarok a Tüskecsarnokban előbb szerdán 3–1-re kikaptak a kazahoktól, majd pénteken a dél-koreaiak elleni mérkőzés a jégfelület használhatatlansága miatt elmaradt, zárásként pedig szombaton 7–1-re legyőzték az olaszokat. A házigazda válogatott így a négycsapatos torna második helyen zárt.

A támadó elárulta: az interneten látott egy olyan videót, amelyen pénteken egy ausztriai összecsapást is hasonló okok miatt nem tudtak lejátszani.

„Az egy ilyen nap lehetett. Edzésen már találkoztam korábban ilyen jellegű technikai hibával, de mérkőzésem emiatt eddig még nem maradt el” – emelte ki. Hozzátette: a válogatott keret tagjai régóta nem találkoztak egymással, az idő rövidsége miatt lehetőségük sem volt, hogy ismét egy csapattá kovácsolódjanak.

„A kazah meccs előtt csupán egy edzésünk volt, pedig a szakvezetés új irányt szabott, és a találkozón új taktikát próbáltunk ki" – nyilatkozott Nagy Krisztián, aki hangsúlyozta, a változtatások a gyakorlatban nem működtek megfelelően a kazahok ellen, és kicsit talán félre is értették az edzői utasításokat. – Utána sikerült tisztázni ezeket a dolgokat, és az olaszok elleni mérkőzés már jól sikerült.”

A magyar együttes április 29. és május 5. között Asztanában a divízió I/A vb-n vesz részt, amelyen a házigazda kazahok mellett a dél-koreai csapattal, illetve a szlovén, a fehérorosz és a litván gárdával mérkőzik meg. Az első két helyezett szerepelhet majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik