Jégkorong Mol Liga: tapasztalt svéd edző a bajnokcsapatnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.08. 15:23
Megvan a Mol Ligában címvédő DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatának új vezetőedzője: Mikael Tisell veszi át a miskolci együttes irányítását. A svéd szakember egy plusz egy éves szerződést írt alá – írja a klub hivatalos honlapja.

A Jegesmedvéket a Mol Ligában bajnoki címig vezető Doug Bradley a klub közlése szerint magánéleti problémái miatt előbb gondolkodott a folytatáson, majd a távozás mellett döntött. A megüresedő posztot egy svéd szakemberrel töltötte be a miskolci alakulat.

Mikael Tisell nagyon fiatalon állt edzőnek, így 53 éves kora ellenére már több mint 30 éve edzősködik a svéd ligákban – írja a dvtk.eu. Vezetőedzőként számos másodosztályú csapatnál dolgozott, és vezette a svéd ifjúsági válogatottat is két éven keresztül. Mellette másodedzőként tevékenykedett a svéd első osztályban és a svéd juniorválogatottnál is. Sok remek játékossal dolgozott együtt, így például edzője volt a később Magyarországon is dolgozó Stephan Lundhnak. Két alkalommal volt Vas János edzője, aki a Halmstad Hammersnél végzett közös munkájukat követően szerződött Észak-Amerikába.

Úgy gondolom, igazán profi klubhoz kerülök, amelynél hatalmasak az elvárások. Egy háromszoros bajnokcsapatot átvenni nagyon szép feladat, és az a célom, hogy az elmúlt időszak sikereit folytatni tudjuk – fogalmazott Tisell. – Tudom, hogy az elmúlt szezonban remek hangulat és csapategység uralkodott a klubnál. Ezt mindenképpen meg akarom tartani, és a játékosokon felü, a szervezet minden tagjával jó kapcsolatra kívánok törekedni. Úgy gondolom, hogy az edzői stábban és klubvezetésben uralkodó hangulat mindig befolyásolja a csapatot is, és ha ez harmonikus, az mindenki munkájára jó hatással van, együtt mindig jobbak lehetünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik