Jégkorong: ma döntenek a kapitányról, Ted Sator szívesen folytatná

Vágólapra másolva!
2010.07.19. 08:16
Hosszú nap lehet a hétfő a Magyar Jégkorongszövetségben. Rendkívüli közgyűlés és elnökségi ülés is lesz, és a napirenden egy sor téma szerepel majd. Ezek közül a legérdekesebb a szövetségikapitány-választás lehet, pontosabban a jelölt megnevezése.

Az elnökség Ted Sator kapitánnyal elégedett volt az elmaradt feljutással záruló divízió 1-es világbajnokság után, ám mivel nem sokkal később lejárt a mandátuma, csak határozatban javasolta az új elnökségnek, hogy Satorrel folytassa a csapat. Az új elnökség azóta felállt – bár a mostani rendkívüli közgyűlésen még bővülhet –, és információnk szerint valóban Sator az első számú jelölt a szövetségi kapitányi posztra. Maga a tréner azonban nem sokat tudott hozzátenni az értesüléshez, hiszen szabadságát tölti, és a vele kapcsolatot tartó Kovács Csaba szakmai alelnökkel is régen beszélt.

„A vébé végén beszélgettünk legutóbb részletesen – mondta Sator. – Csaba megkérdezte, érdekelne-e a folytatás, és azt válaszoltam, hogy nagyon is. Imádtam a magyar válogatottnál töltött időt, és szeretném folytatni, amit elkezdtem. Jelenleg azonban keveset tudok arról, hogy mi történik Magyarországon és a hokiban általában, mert nyaralok: kivontam magam a történésekből. A napokban édesanyámnál tartózkodom északon, de ha visszatérek St. Louisba, felveszem a fonalat. Én abszolút nyitott vagyok bármire."

A kapitányjelölésen kívül a nyár eleji tisztújító közgyűlésen elhalasztott szavazásokra is sort kerítenek, így elfogadják a pénzügyi, szakmai és marketingterveket, és döntenek a különböző versenyszabályokról, kiírásokról és a korosztályos válogatottak edzőiről is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik