Jégkorong: legyőzte a szlovénokat a magyar válogatott

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.04.17. 21:30
null
Hetet lőttünk a szlovénoknak (Fotó: Dömötör Csaba)
A divízió 1/A-világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott 7–4-re legyőzte a vb-rivális Szlovéniát szerdán a Tüskecsarnokban. Eddig egyetlenegyszer lőttünk hetet Szlovéniának, amelyben Anze Kopitar még nem játszott...

Időarányosan jól állunk: még van 11 nap és két edzőmeccs a divízió 1/A-világbajnokság kezdetéig, már csak egy-egy hátvéddel és csatárral kell szűkíteni a keretet, néhány bekkpár és csatársor máris késznek tűnik, és hetet lőttünk Szlovéniának, amennyit még soha.

KOPITARRAL MAJD KAZAHSZTÁNBAN TALÁLKOZUNK

A Svédország elleni 3–4, valamint a Lengyelország ellen a szétlövésben 2–1-re, majd a rendes játékidőben 4–2-re megnyert edzőmeccs után a Szlovénia elleni volt a negyedik a felkészülés során. Nálunk ezúttal Rajna Miklós pihent a kapusok közül, továbbá kimaradt a kisebb bordasérülését gyógyítgató Bartalis István, illetve Miskolczi Márk. Benevezték tehát a keret mind a nyolc hátvédjét, ugyanakkor szövetségi kapitányunk, a finn Jarmo Tolvanen a világbajnokságra hetet tervez vinni a 13 csatár mellé.

Délnyugati szomszédainktól hiányzott és a vb-n is hiányozni fog az NHL-t és KHL-t is megjáró Jan Mursak – aki vissza is vonult a válogatottságtól –, valamint az ugyancsak KHL-múltú Ziga Jeglic, illetve Jan Urbas. Budapestre nem jött el, május 3-án, a vb-meccsünkön azonban játszhat majd a kétszeres Stanley-kupa-győztes Anze Kopitar, akit NHL-es klubja, a rájátszásról lemaradó Los Angeles Kings kivételesen elengedett a vb-re. Ő és a szintén a tengerentúlon légióskodó Jan Drozg a felkészülés utolsó hetében csatlakozik majd a többiekhez.

A magyar férfiválogatott csütörtökön szabadnapos, pénteken aztán elrepül Angliába, ahol szombat este Olaszországgal, vasárnap a házigazda Nagy-Britanniával játszik, ezek lesznek az utolsó edzőmeccsek a divízió 1/A-világbajnokság előtt, amelyre jövő szerdán, április 24-én utazik el a küldöttség Nur-Szultanba. A vb-n sorrendben Dél-Korea, Fehéroroszország, Litvánia, Szlovénia és a házigazda Kazahsztán lesz az ellenfelünk. Az első kettőben kellene végezni a feljutáshoz.

Pedig amikor legutóbb a Tüskecsarnokban járt a csapatunk, folyó hó ötödikén, akkor a kétszeres elit-vb-címvédő Svédország fakója a legelején tábort vert minálunk – most Szlovénia 21 másodpercet várt csupán, hogy lőjön egy csilingelő kapuvasat, miután a kezdőötösünk szétnyílt, mint a függöny. Na de aztán megfordult a közlekedési irány, aminek Vay Ádám volt az alapja: egyfelől kezdetben remekelt, másfelől a vezető gólunkat megelőzően nem tenyerelt rá a korongra, hanem inkább kilőtte, és habár mindenki úgy látta, hogy elszámolta a Szabó Dániel felé irányzott passzát, valójában Hári János ütőjét nézte ki, a centerünktől meg végigjárta a pakk az első sort, és a hálóban pihent meg. A Galló, Hári, Erdély hármasunk ettől pedig belelendült, s a meccs végéig tíz pontot termelt, ami egészen kiváló. Jó, a középső harmadban kaptak is egyet, miután előrerohant mindenki, viszont ezt meg a negyedik sorunk ellensúlyozta góllal, szóval áprilisban nemcsak az időjárás bolondos...

Egyebekben is furcsa meccset láttunk, mert Szlovéniának egyetlenegyszer lőttünk hetet, még 2006. november 10-én, erre most a második szünetre megvoltunk ennyivel, ami szintén jó, csak közben tudjuk, hogy tétmérkőzésen viszont még sosem győztük le... Márpedig ezúttal is találkozunk a vb-n (is), a negyedik fordulóban, és ott lesz a kétszeres Stanley-kupa-győztes Anze Kopitar is, akit az NHL-es klubja, a rájátszásról lemaradt Los Angeles Kings elengedett, és a jövő héten csatlakozik a honfitársaihoz. Ő márpedig világsztár, nemcsak az önéletrajza, hanem a játéktudása is lenyűgöző, és még akkor is lehet tőle félni, ha a jégkorong csapatsport. Persze akadnak hiányzók is délnyugati szomszédunknál, de nálunk is – ott KHL-esek, nálunk a finn élvonalban légióskodó Sebők Balázs például –, úgyhogy sosem laboratóriumiak a körülmények, következésképp abba sem érdemes túl sokat belegondolni, hogy ennek a gyakorlásnak mi lett a vége.

Érdemesebb azt rögzíteni, hogy kapuscserébe kergettük az ellenfelet, hogy minden játékosunk és csapategységünk sokkal jobban festett, mint az eddigiekben: mindenkinél emelkedett a teljesítményszint. Persze a második emberelőnyös egység, meg a hátrányos védekezés sántított: előbbiben nem sok élet mocorgott, utóbbi meg kettőből kettőt kapott, és összességében sem dicséretes a négy beszedett találat. Ám ezen tényezők javítgatására-csiszolgatására szolgál a hátralévő idő, benne egy brit túrával a hétvégén, szóval: jó lesz ez.

NAGY GERGŐ: KIHASZNÁLTUK, HOGY A SZLOVÉNOK A BUSZON MARADTAK

KEVIN WEHRS: A SZLOVÉNOK BIZTOSAN JOBB CSAPATTAL ÉRKEZNEK ASZTANÁBA

TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK
Terbócs István, a magyar férfiválogatott szélsője: „Azt nem tudom, hogy ez a negyedik sor marad-e a vébére, ugyanakkor sosem az az elsődleges feladata, hogy pontokat szerezzen, hanem hogy ne kapjon gólokat. Ugyanakkor, ha e mellé sikerül még be is találni, az persze nem baj, nyilván jó. Örülök, hogy az eddigi meccseken a negyedik sornak is sikerült felzárkóznia a másik háromhoz a pontok terén. Szlovéniával februárban Bledben is találkoztunk, és fekszik a játéka, viszont kisebb dolgokon még kell pontosítanunk: mindig találni apróságokat a védekezésben, támadásban és az átmenetben is, amin fejleszteni lehet. Ugyanakkor közelítünk a végső formához. A hétvégén sűrű a program, jövünk-megyünk, közben játszunk kétszer, remélem, hasonló sikereket aratunk.”
Kevin Wehrs, a magyar férfiválogatott hátvédje: „A világbajnokságon erősebb lesz Szlovénia, hiszen most sosem tért magához, miután megszereztük a vezetést… Évek óta együtt játszunk, az edzőtábor is tart néhány hete, úgyhogy alakulnak a játékkapcsolatok. Tele vagyunk energiával: pihentünk, amennyit kellett, a hétvégén pedig jó meccseink lesznek, amelyeket szintén meg akarunk nyerni.”
Galló Vilmos, a magyar férfiválogatott támadója: „Elég jó tempójú meccs volt, jól is játszottunk. Sikerült gyorsan vezetést szereznünk, ami megkönnyítette a helyzetet. A sorunk jól ment, megvolt az összhang, sok helyzetet tudtunk kialakítani, bár kaptunk talán egy-két elkerülhető gólt, de ilyen a hoki. Fontos volt a győzelem, ám nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy felkészülési meccs volt, a vébé majd pár nap múlva kezdődik."
Szirányi Bence, a magyar férfiválogatott hátvédje: „Jó mérkőzés volt, sikerült végrehajtanunk, amit az edző kért. A lengyelek ellen mindkétszer elég laposan kezdtünk, de most sikerült úgy indítani a meccset, ahogy akartuk: nekik ugrottunk, az első perctől kezdve nem hagytunk lehetőséget, hogy feljöjjenek arra a szintre, amin szoktak játszani. Mindig jó érzés magasabban rangsorolt csapatot legyőzni, mindegy, milyen kerettel érkezik. Mentálisan is jót tesz ez a siker a gárdának, még jobban összekovácsolja a brigádot, hiszen azt mutatja, hogy ha összetartunk, ilyen játékkal bárkit meg tudunk verni."
Sofron István, a magyar férfiválogatott szélsője: „Szép győzelem ez, de egyik csapat sem törődött sokat a védekezéssel – nem szabad négy gólt kapni. A hét lőtt gól rendben van, ám voltak védekezési problémák, a világbajnokságon majd összeszedettebben kell védekeznünk! Ettől függetlenül fölényesen győztük le a szlovén válogatottat, ami jó útmutató. Az a lényeg, hogy még kielemezzük és kijavítsuk a hibákat. Jó úton haladunk. Ha kiadjuk magunkból a maximumot – ma ehhez közel játszottunk –, akkor bármelyik együttes ellen lehet reális esélyünk a győzelemre. Öt csapat van egy szinten a vébémezőnyben, remélem, ezek közül majd mi jövünk ki jól."
Andrej Hebar, a szlovén férfiválogatott támadója: „Tanulnunk kell ebből a meccsből, mert temérdek hibát követtünk el, ami ezen a szinten nem fér bele. Van még egy kis időnk és nem is teljes a csapatunk, például Kopitar is később csatlakozik, márpedig ő a világ egyik legjobbja a posztján, úgyhogy egyértelmű erősítés lesz."
Ziga Pance, a szlovén férfiválogatott szélsője: „Nyilvánvalóan nem ilyen eredményre számítottunk, de időnként jól hokiztunk, például az emberelőnyünk jól működött. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, aztán kijavítanunk őket, hiszen másfél hét múlva kezdődik a világbajnokság. Néhányan még csatlakoznak majd hozzánk, annak nagyon örülök, hogy Anze Kopitar is jön, bárki örülne, ha vele együtt játszhatna, hiszen a világ egyik legjobbja, de csak tőle még nem leszünk favoritok. Hajtanunk kell végig, mindannyiunknak, mert csak a csapat tud győzni."

JÉGKORONG, VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 7–4 (3–1, 4–2, 0–1)
Tüskecsarnok.
V: Haszonits, Rencz, Kövesi, Soltész
MAGYARORSZÁG: Vay – Stipsicz, Szabó D. – WEHRS 1 (1), SZIRÁNYI B. (2) – Pozsgai, Macaulay – Varga A., Garát – ERDÉLY CS. 2 (1), HÁRI J. 2 (2), GALLÓ V. (3) – Nagy G. 1, Sarauer (1), Sofron (1) – Nagy K., Vas J., Magosi B. – TERBÓCS (1), BENK 1, Bodó (1). Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
SZLOVÉNIA: Stojanovic (Gracnar) – Podlipnik, Kovacevic – Gregorc, Magovac – Selan 1, Repe (1) – Stebih, Logar – Z. Pance, SABOLIC 1, Verlic 1 – B. GOLICIC (1), Ograjensek (1), Kuralt (1) – Ropret (1), Hebar 1, Sotlar – Kapel, Tavcar, Predan – Jenko, Sturm. Szövetségi kapitány: Ivo Jan
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen:
– A hét lőtt gól természetesen jó dolog, és amúgy is jól támadtunk. A kapott gólok számával viszont nem lehetek elégedett, főleg a harmadik és negyedik találattal, amelyeknél hibáztunk a saját harmadunkban, felelőtlenül eladtuk a korongot. A csatársorok és bekkpárok lassan kezdenek formát ölteni, de azért még akadnak kérdéseink. Angliában is próbálgatunk majd ezt-azt, ám kezdenek kialakulni a kapcsolatok, jó úton vagyunk.
Ivo Jan: – Sokszor találkozunk a magyarokkal, és mindig nehéz, mert sokat korcsolyáznak, megküzdenek az összes korongért és lehetőségért. Idén is jó csapatuk van, úgyhogy két hét múlva Kazahsztánban is szoros meccs vár ránk. Az egész világbajnokság nehéz lesz, nagyjából minden válogatott azonos szinten áll, azok fognak feljutni, akik a legkevesebb hibát követik el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik