Jégkorong Kontinentális Kupa: a kötelezőt hozta az FTC

I. SZ., SZ. A.I. SZ., SZ. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 18:10
null
A Ferencváros jól kezdett, hozta a papírformát, ám a neheze csak ezután jön (Fotó: Földi Imre)
A Ferencváros jégkorongcsapata 6–0-ra legyőzte a spanyol Txuri Urdin San Sebastiánt a Kontinentális Kupa 2. csoportkörének nyitányán Olaszországban.

Pénteken és szombaton még Erste Liga-bajnokikat vívott az FTC Erdélyben, hétfő este a VK-negyeddöntő „odavágóját” tudta le Pesterzsébeten, ahonnan szerda este útnak indult Dél-Tirol felé, hogy csütörtökön már Rittenben (vagy Renonban, ha úgy jobban tetszik), a Kontinentális Kupa D-csoportjának helyszínén edzhessenek a péntek délutáni kezdés előtt.

A feladat nem egyszerű, mert olyan csoportot megnyerve kellene továbbjutni, amelyben a régi rivális szlovén Olimpija Ljubljana, illetve a házigazda és tavalyelőtt négyes döntőző Ritten Sport is szerepel – tavaly a MAC Újbuda e két csapat mögött harmadik lett a csoportban.

Pénteken még az előző selejtezőkörből érkező, furfangos nevű baszk csapat, a Txuri-Urdin San Sebastián elleni nyitó meccs volt terítéken, és nem is okozott gondot a legyőzése a Fradinak, amely az első harmadot Myles Fitzgerald emberelőnyös góljával és Hajós Roland duplájával 3–0-val zárta. Aztán a második 20 percben Tóth Adrián és Nagy Gergő (emberelőnyből) is betalált, míg a harmadik periódusra egy gól maradt, azt Brett Switzer szerezte.

A bemelegítés megvolt, szombaton a Ljubljana ellen sokkal nehezebb lesz.

JÉGKORONG KONTINENTÁLIS KUPA
2. CSOPORTKÖR, D-CSOPORT, RENON, OLASZORSZÁG

FTC-TELEKOM–TXURI-URDIN (spanyol) 6–0
(3–0, 2–0, 1–0)
Renon. V: Dehaen (francia), Griskevic (lett), Giacomazzi, Mantovani (olaszok)
FTC: Nagy Kristóf
Rantanen, Kärmeniemi (2) – Pulli (2), Tóth Gergely – Sarcia, Hegyi Á. (1) – Jászai
Kulmala, Nagy G. 1, Pavuk – Tóth A. 1 (1), Switzer 1, M. Fitzgerald 1 (2) – Tóth Renátó (1), Hajós 2, Németh A. – Roczanov, Farkas L., Tóth Richárd
Edző: Fodor Szabolcs
TXURI-URDÍN: Exteberria
Zaballa, Aizaguirre – Klepac, Martin – Gil Iturralde, Valero – Calvo, Senac
Munoz, Lasuen, Mendizabal – Gimenez, Machácek, Fuentes – Arraras, Mátyás, Cabra – Sokolov, Alberdi, Aizpurua
Edző: Inigo Domec
Kiállítások: 10, ill. 14 perc
Kapura lövések: 65–16

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Ritten Sport (olasz) 1–2 – szétlövéssel

Szombaton
16.00: FTC-Telekom–Olimpija Ljubljana (szlovén)
20.00: Ritten Sport (olasz)–Txuri Urdin San Sebastián (spanyol)

Vasárnap
14.00: Txuri Urdin San Sebastián (spanyol)–Olimpija Ljubljana (szlovén)
18.00: Ritten Sport (olasz)–FTC-Telekom

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik