Kont. Kupa: harmadik meccsét is megnyerve továbbment az FTC

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 20:40
null
Három gólnak és a továbbjutásnak is örülhettek a fradisták (Fotó: Micheller Szilvia)
Harmadik mérkőzését is megnyerte a Ferencváros a jégkorong Kontinentális Kupa második körében, az olaszországi Ritten-Renonban, ezzel továbbjutott.

 

Az Erste Liga-győztes, egyben magyar bajnok Ferencváros – amely 19 év után tért vissza a nemzetközi porondra – pénteken 6–0-ra verte meg a Txuri Urdin San Sebastiánt, szombaton pedig 3–2-re az Olimpija Ljubljanát, így a záró napon az elsőségért lépett jégre a hazai együttes ellen, amely egy ponttal kevesebbel várta az összecsapást.

A Ferencváros remekül kezdett, az első harmadban Brett Switzer és Lauri Karmeniemi is betalált – a kettő között a hazaiak is egyszer eredményesek voltak. Gól nélküli második játékrész után, a harmadik 20 percben Németh Attila alakította ki a továbbjutást jelentő végeredményt.

Harmadik győzelmével csoportelsőként az FTC jutott tovább a második számú európai kupasorozat harmadik körébe, ahol november 15-től 17-ig a dániai Vojensben a brit Nottingham Panthers és a francia Amiens Gothiques, illetve a vendéglátó Sönderjyske Vojens csapatával találkozik.

KONTINENTÁLIS KUPA, SELEJTEZŐ
2. SELEJTEZŐKÖR, 3. FORDULÓ

Olimpija Ljubljana (szlovén)–Txuri Urdin San Sebastián (spanyol) 6–1 (0–0, 3–0, 3–0)
FTC-Telekom–Ritten Sport (olasz) 3–1 (2–1, 0–0, 1–0)
A végeredmény: 1. FTC 9 pont, 2. Ritten Sport 5, 3. Ljubljana 4, 4. Txuri Urdin 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik