Jégkorong: Jesse Dudas Kovács Bronsont fenyítette, miskolci siker

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.10. 21:04
A Fehérvár a Debrecent megelőzve feljött a harmadik helyre a jégkorong MOL Ligában, miután a kedd esti mérkőzésén hazai pályán 4–2-re legyőzte az ötödik Újpestet. A címvédő és éllovas DVTK hazai pályán egygólos hátrányból fordítva egy találattal felülmúlta a harmadik Debrecent egy igen parázs mérkőzésen.

A miskolci rangadón a Debrecen a 8. percben emberfórból megszerezte a vezetést, és azt őrizte is a 22. percig, hogy aztán gyorsan összeomoljon minden: a házigazdák hat perc alatt elért három találattal fordítottak, majd még a harmad vége előtt Hajós Roland révén, kettős emberelőnyből hozzátettek még egyet.

Az 52. percben Justin Cseter már 5–1-es vezetéshez juttatta a Jegesmedvéket, de ezzel még nem volt vége: Könczei Áron és a duplázó Berta Ákos révén a Debrecen 5–4-re visszakapaszkodott, de a negyedik gól már túl későn jött, egyenlíteni nem sikerült. A találkozón 80 percnyi kiállítást osztottak ki a játékvezetők, akik Jesse Dudas és Kovács Bronson (némileg egyoldalú) csatáját két végleges fegyelmivel „honorálták.”

JÉGKORONG MOL LIGA
DVTK-JEGESMEDVÉK–DEBRECENI HK 5–4 (0–1, 4–0, 1–3)
Miskolc, 850
néző. V: Németh M., Kincses, Soós D., Kormos
DVTK: Kiss B – Leppanen (1), Sagert – Dansereau (1), Hajós 1, Tóth A.; Vojtkó, Dudas – SOMOGYI 1 (1), PAVUK 1 (1), CSETER 1 (1); Győrfy, Láda B. – BOORAS 1 (1), Galanisz (1), Miskolczi (1); Ritó, Szilágyi, Popovics. Edző: Mayer Péter
DEBRECEN: Vay – Emanuelsson, Kovács B. – Trosin (1), BERTA 2, Saluga; HETÉNYI P. (2), Csiki – Hári N, KASZKOV 1 (1), Milan; Wéber (1), Kunajev – Vincze P. T. (2), Godó, Barabás; Könczei 1. Edző: Ladányi Balázs
Kiállítások: 16 perc+végleges fegyelmi (Dudas), ill. 14 perc+végleges fegyelmi (Kovács B.)
MESTERMÉRLEG
Mayer Péter:
– Ebben az idényben most produkáltuk a legjobb második harmadunkat. A harmadikban viszont kiengedtünk és ez intő jel, ugyanis így nem szabad leállnunk. Végső soron azonban a győzelem és a három pont a legfontosabb. Ezzel célunkat teljesítettük.
Ladányi Balázs: – A Jegesmedvéket negyven perc játékkal nem lehet megverni. Teljesítményünk rákfenéje a második harmad, ezt kell mindenképpen rendbe tennünk.

FEHÉRVÁR AV19– ÚJPEST 4–2 (1–0, 0–0, 3–2)
Székesfehérvár, 528
néző. V: Halassy, Babic, Pálkövi, Muzsik
FEHÉRVÁR: Kalnins – Krogh 1, Reiter A. – Holmberg (2), B. Orban (2), Bodo 1; Vokla, Szaller – Reisz, Szabó K., Shupe 1; Arany M., Szabó D. – Kocsis 1, Tóth G., Szita; Hegyi Á. Z., Szabó B. – Hamvai, Reiter R., Mazzag. Edző: Tyler Dietrich
ÚJPEST: Pleszkán – Lindgren, Kiss D. – E. Pance 1, Mihálík (1), Virág T.; Huba, Hegyi Á. – Kiss Á. 1, Nemes, Gágyor (1); Zalavár, Dósa – Feil A., Gröschl; Hodos, Sommer – Dömötör, Pichler, Turbucz. Edző: Szilassy Zoltán
Kiállítások: 6, ill. 10 perc

AZ ÁLLÁS
1. DVTK Jegesmedvék 18 13 3 1 1 85–48 +37 46
2. MAC Budapest 20 11 2 3 4 79–53 +26 40
3. Fehérvár AV19 19 11 1 2 5 73–52 +21 37
4. Debreceni HK 20 9 3 3 5 68–61 +7 36
5. UTE 19 6 3 9 53–53 0 24
6. Ferencvárosi TC 19 5 1 3 10 57–77 –20 20
7. HSC Csíkszereda 19 4 2 3 10 57–79 –22 19
8. Dunaújvárosi Acélbikák 17 5 1 2 9 45–59 –14 19
9. ASC Corona Brasov 17 2 1 13 41–76 –35 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik