Új, a jeges sportágak fejlesztését szolgáló eszközökkel felszerelt úgynevezett metodikai központot építettek, felújították az öltözőket, LED-világítást építettek ki, korszerűsítették a hő- és füstelvezető rendszert – sorolta a szakosztály évadnyitó sajtótájékoztatóján Egri István elnök.

Hozzátette, az új vezetőedzőt, a szlovén Marcel Rodmant „nagy fogásnak” tartja, és már most látja, hogy az ambíciójával, a tenni akarásával nem lesz probléma.

Csütörtökön 23 játékos vett részt az edzésen, csak Dudás Jesse nem volt jelen, ő szombaton érkezik Miskolcra.

Egri István úgy fogalmazott, nagy várakozásokkal tekint hároméves projektjük második esztendejére, hiszen a tudatos építkezés újabb lépcsőfokához érkezett a klub.

Meg tudtuk tartani a csapat magyar magját, az értékeinket, és melléjük sikerült remek külföldi játékosokat és magyar fiatalokat beépítenünk” – nyilatkozta.

A miskolci csapat az előző idényben a 8. helyen zárta az alapszakaszt a szlovák élvonalban, majd a rájátszás első fordulójában alulmaradt a MAC Újbudával szemben, és a következő idényben is a Tipsport Ligában versenyez.