Jégkorong: Jarmo Tolvanen marad a válogatott élén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 16:42
null
Jarmo Tolvanen marad a magyar válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: Szabó Miklós)
Jarmo Tolvanen marad a magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya. A finn szakember plusz egy évvel hosszabbította meg a szerződését.

A szövetség a honlapján emlékeztet rá, Tolvanen egy évvel ezelőtt vette át a magyar válogatott irányítását. A csapat a vezetésével közel állt a feljutáshoz az áprilisi, hazai rendezésű divízió 1/A-világbajnokságon.

A finn szakvezető plusz egy esztendővel hosszabbította meg a szerződését, így a jövő évi, kazahsztáni tornára is ő készíti fel az együttest.

„A döntésemben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy jól érzem magam Magyarországon, lelkes emberekkel dolgozhatok együtt. Nagy tervek vannak, történnek változások, és látható a magyar hoki fejlődése, de végső soron az emberek, a játékosok, edzők, vezetők, szurkolók jelentették a döntő tényezőt. Egy évig edzeni egy csapatot rövid időnek számít, és úgy érzem, az eddig megszerzett tapasztalataimmal még többet nyújthatok" – mondta Jarmo Tolvanen.

A 62 éves finn szakember szerint a következő szezon sem lesz könnyebb, bár tény, hogy nem az alapoktól kell kezdeni a munkát.

„Az előző idényben tettünk egy lépést előre, ám a következő lépés nagy kihívást jelent. Ezzel együtt jó érzésem van a jövőt illetően. Megvan bennünk a potenciál, hogy fejlődjünk, még több tehetséges játékos szerepelhet majd nemzetközi színtéren, és tudjuk, hogy az A-csoportos mezőny szintje egyre közelebb kerül" – nyilatkozta.

A kapitány reméli, hogy jó kapcsolatot tud kialakítani a magyar klubok edzőivel, hiszen a munka alapját a csapatoknál végzik el.

„Rendkívül fontos, hogy közös elvek mentén fejlesszük a hokit és a játékosokat. A kisebb hokinemzetekben, mint amilyen Magyarország, mindenkinek meg kell tennie a következő lépést. Fájdalmasan fejeződött be az előző idény, de egyúttal bizonyítottuk, hogy magas szinten is képesek vagyunk játszani. Az lesz a kulcs és a legnagyobb feladat, hogy ezt állandósítani tudjuk a következő szezonra. Alig várom, hogy Kazahsztánban ismét érmekért harcolni lássam a csapatot."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik