Jégkorong: idén már alig játszhat, de hosszabbított a kapitány

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 17:25
A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata szerződést hosszabbított Hajós Rolanddal, a csapatkapitánnyal – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

A 27. születésnapját nemrégiben ünneplő támadó a 2009–2010-es szezont Miskolcon töltötte, majd lehúzott három idényt Fehérváron, 2013-ban pedig visszatért a DVTK-hoz – a legutóbbi három idényben a Jegesmedvék csapatkapitánya is volt. Erőfeszítéseit szerződéshosszabbítással jutalmazták, azt azonban nem közölte a klub, hogy a műtét után álló, legközelebb decemberben bevethető Hajós hány évre kötelezte el magát.

A döntő harmadik mérkőzésének első harmadában éreztem egy rossz mozdulat után, hogy valami nincs rendben a térdemmel – utalt a Mol Liga fináléjára Hajós Roland. – A szünetben Kató Csaba fizioterapeuta rögzítette a sérült testrészt, és végül tudtam folytatni a játékot. Később is fájt, de meg sem fordult a fejemben, hogy komolyabb lehet a baj. Aztán a válogatott edzőtáborban éreztem, hogy egyre rosszabb, a második héten már nem is tudtam tovább edzeni. Az MR-felvételen csak nagyjából lehetett látni, hogy a keresztszalagom el van szakadva, még ekkor is bíztam benne, hogy el lehet kerülni a műtétet. Biztosra akartunk menni, ezért dr. Matolay György »belenézett« a térdembe. Arra keltem az altatás után, hogy azt közölték velem: nincs más lehetőség, pótolni kellett az elülső keresztszalagomat. Eléggé megviselt a dolog, de most már túl vagyok rajta. Nagyjából hat hónapos rehabilitáció vár rám, reálisan számolva decemberben várható a visszatérésem, de én bízom a novemberben. Szerencsére óriási segítséget nyújt Kató Csaba és a DVTK orvosi stábja. Remélhetőleg másfél hét múlva eldobhatom a mankót, és elkezdhetem terhelni a lábam. Pozitívan állok hozzá, és mindent megteszek a minél gyorsabb rehabilitáció érdekében!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik