Jégkorong: hosszabbításos vereséggel kezdett a válogatott

Vágólapra másolva!
2019.11.08. 17:38
null
A magyar válogatott biztatóan játszott, az utolsó percig nyeregben volt
Az olaszok ellen játszotta első mérkőzését a magyar férfi jégkorong-válogatott a gdanski EIHC-tornán. A mérkőzés 3–1-es magyar vezetés után hosszabbításban dőlt el az ellenfél javára.

Megnyomta a meccs elejét a magyar válogatott, aminek gyorsan meg is lett az eredménye, hiszen csak 40 másodperc telt el, amikor Reisz Áron szélről érkező beadását Vokla Roland közelről a kapuba lőtte. A védőnek ez volt az első találata a válogatottban.

Az olaszok ezután sem tudtak kijönni a harmadukból, a kapujukra Stipsicz Bence messziről, majd a kipattanóra érkezve közelről is veszélyt jelentett. Reisz előtt adódott az újabb lehetőség, aki korongszerzés után egy az egyben mehetett a kapura, sikertelenül. Az olaszok emberelőnyben többször próbálkoztak, a válogatottban most debütáló Adorján Attila mindig résen volt.

Hat és fél perccel a harmad vége előtt ismét emberhátrányba kerültünk, s bár az olaszok első próbálkozását még védte Adorján, a következőt már nem sikerült, így egyenlített az ellenfél. Nem sokkal később a mieink is emberelőnybe kerültek, ígéretes magyar lövések után a kiegészülő olaszok megrohamozták a kapunkat. A hajrában Erdély, majd Galló próbálkozásait is védte az olasz kapus, az első harmad vége 1–1 lett.

A második harmad első felében inkább a mezőnyben zajlott a játék, tíz perc elteltével Adorjánnak akadt dolga, Garát Zsombor életerős lövése pedig éppen elkerülte az olasz kaput. Néhány másodperccel később Terbócs István volt szemfüles a kapu előtt, Nagy Krisztiánnal való, kapu előtti összjátéka után a hálóban kötött ki a korong (2–1).

A magyar csapat ezután kétszer is emberelőnybe került, az elsőnél felállni sem sikerült az olasz harmadban, míg a másodikban sorra jöttek a magyar lövések, a korong azonban nem került a kapuba, maradt a 2–1 ide.

A szünet után Sebők Balázs kapu előtti, majd Vokla távoli lövését kellett védenie az olasz kapusnak, aki Galló és Erdély összjátéka után mindkét játékos próbálkozásánál bravúrral hárított. A következő támadásban azonban Vojtkó Mátyás passza után Erdély könyörtelenül kihasználta a helyzetet, ezzel 3–1-re módosította az állást.

A harmad felénél kivédekeztünk egy emberhátrányt, az olaszok lövésig is alig jutottak. Két és fél perccel a vége előtt emberhátrányba kerültünk, az olasz fórból már csak tizenöt másodperc lett volna vissza, amikor az olaszok betaláltak a kapunkba.

Ellenfelünk 54 másodperccel a vége előtt időt kért, és 14-gyel a dudaszó előtt kiegyenlített. Még egy támadást vezettek a mieink is, de a rendes játékidő 3–3-mal zárult.

A hosszabbításban az olaszok belőtték az első helyzetüket, így ők nyerték a meccset 4–3-ra.

A magyar válogatott szombaton a japánok ellen lép jégre Gdanskban.

A mérkőzés után a válogatottban első gólját szerző Vokla Roland, a debütáns Adorján Attila és a fiatal csapat egyik vezére, Erdély Csanád értékelt az NSO Tv-nek.

FÉRFI JÉGKORONG EIHC-TORNA, GDANSK

OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 4–3 (1–1, 0–1, 2–1, 1–0) – hosszabbítás után
Gdansk, 200
néző. V: Klosinski, Zielinski, Nenko, Pobozniak (lengyelek)
OLASZORSZÁG:
Bernard
Spornberger, Larkin (1) – Glira, Trivellato (1) – Pavlu, Tauferer
Deluca 1, Bardaro (2), Insam 2 – Frigo 1 (1), Lambacher, Hochkofler – Mantinger, Castlunger, Lacedelli (1) – Berger, Schweitzer
Szövetségi kapitány:
Clayton Beddoes
MAGYARORSZÁG:
Adorján A.
Stipsicz, Fejes – Vokla 1, Szabó D. – Garát, Vojtkó (1) – Szabó B., Majoross B.
Galló, Sebők (1), Erdély Cs. 1 – Sárpátki, Reisz (1), Szita (1) – Miskolczi, Nagy K. (1), Terbócs 1 – Sági Martin, Horváth B., Tóth Richárd
Szövetségi kapitány:
Jarmo Tolvanen
Kiállítások:
8, ill. 8 perc
Kapura lövések:
32–44
MESTERMÉRLEG
Clayton Beddoes: – Nagyon jól játszott a magyar csapat, több helyzete volt, mint nekünk, de a kapusteljesítményünk nagyon erős volt. A végén az előnyös játékunk is jól működött, a srácok nem adták fel, és lehet, hogy szerencsénk is volt, de összességében keményen megdolgoztunk a győzelemért.
Jarmo Tolvanen: – A teljesítményünk alapján majdnem az egész meccsen mi voltunk a jobbak, ennek őszintén örülök. Mindenki tudja, mennyire fiatal csapattal vagyunk itt, a végén talán a tapasztalat jelentette a különbséget az olaszok javára, okosabban oldották meg a helyzeteiket. Az utolsó percben nekünk is ilyen okosan kellett volna játszanunk, de összességében nem lehetek csalódott.

A másik pénteki meccsen: Lengyelország–Japán 3–2 (1–1, 2–0, 0–1)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI PROGRAMJA
November 9., szombat
18.00:
Magyarország–Japán
November 10., vasárnap
13.00:
Lengyelország–Magyarország

A FÉRFI JÉGKORONG-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Arany Gergely (FTC-Telekom), Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék)
HÁTVÉDEK: Vokla Roland (DEAC), Vojtkó Mátyás (DVTK Jegesmedvék), Kiss Roland (Fehérvári Titánok), Stipsicz Bence, Szabó Dániel, Szabó Bence (Hydro Fehérvár AV19), Tóth Gergely (FTC-Telekom), Fejes Nándor, Garát Zsombor (MAC Újbuda)
CSATÁROK: Sági Martin (DEAC), Miskolczi Márk (DVTK Jegesmedvék), Tóth Richárd (FTC-Telekom), Erdély Csanád, Reisz Áron, Sárpátki Tamás, Szita Donát (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Fehérvári Titánok), Majoross Barnabás, Nagy Krisztián, Szigeti Ákos, Terbócs István (MAC Újbuda), Galló Vilmos (KooKoo – Finnország), Sebők Balázs (KalPa – Finnország), Horváth Bálint (Tyringe SoSS – Svédország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik