A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Természetesen középtávoli cél, hogy az április 29-től május 5-ig Asztanában rendezendő divízió 1/A-világbajnokságra összeálljon a keretünk, de azért későbbre is gondol a szövetségi kapitány, a finn Jarmo Tolvanen, ezért az idényre jutó három összetartásból egyet arra szánt, hogy megnézze a hátországunkat, felmérje, mekkora is a merítésünk: ez az alkalom van most.

Az erre a hétre Bledbe nevezett keretet többnyire ifjak alkotják, köztük tízen ezúttal mutatkozhatnak be a felnőttválogatottunkban. Csütörtökön, az EIHC-torna nyitó napján debütált is a hátvéd Fejes Nándor, Kiss Roland, Szabó Bence és a honosítás előtt álló, egyelőre kanadai állampolgárságú Scott Macaulay, valamint a csatár Horváth Bálint és Szita Donát.

A kapus Kiss Bence is elkönyvelhette volna az első meccsét – ha nem Rajna Miklóssal kezdtünk volna a gólvonalon. De vele kezdtünk, és jó okkal, hiszen ő 27 évével, továbbá 77 válogatottságával ennek a társaságnak az egyik veteránja, aki 2015-ben „felvédett” minket az elitbe, 2016-ban pedig szerepelt is az elit-világbajnokságon.

Most is rá hárult a legnagyobb feladat, mert amíg nálunk az ifjúság korcsolyázott, addig a túloldalon a leendő vb-keret nagyjából kétharmada, mert Szlovénia viszont ezt a tornáját nevezte ki az idény legfontosabbjának. Ennek megfelelően az első harmadban nem sokszor jártunk Gasper Kroselj előtt, ellenben Rajna már húsz perc alatt hárított egymeccsnyi lövésadagot.

Persze olykor kontrából meg-meglódultak a mieink, de a legérdekesebb helyzetünk akkor támadt, amikor egy hazai bekk az alapvonaluknál átesett a saját kapusán, miközben elindította volna az emberelőnyös figurát – és ezeket gyakorolhatták a hazaiak, mert csak az első játékrészben háromszor kerültek fórba. Sajnos az utolsót ki is használták, amint Robert Sabolic a bulikör hátsó széléről kilőtte a jobb sarkot, úgyhogy a góljával 1–0-ra vezettek az első szünetben.

Viszont a fordulás után hamar egyenlítettünk, mert Kroseljnek ismét meggyűlt a baja az alapvonalával, a mögött, a kapuja mellől éppen a kanyarból érkező Pavuk Attila ütőjére tette a korongot, amelyet nevezett feltett a bulikörök közé, Miskolczi Márk pedig a jobb sarokba továbbította.

Az más kérdés, hogy az 1–1 nem élt soká, mert visszaadtuk a kölcsönt: Jan Urbas éppenséggel Szaller Márktól szerezte meg a pakkot az alapvonal mögött, és ő három bekk között centerezett David Rodmanhez, aki szintén bevágta a ziccerét, és máris 2–1 volt oda.

Előtte és utána is sorjáztak az emberhátrányok meg a kapusbravúrok, úgyhogy „félidő” táján már skandálta a kéttucatnyi magyar drukker, hogy „Rajna Miki, Rajna Miki!”.

Mindehhez képest egész váratlanul jött, hogy a második harmad utolsó hat-hét percére belejöttek a fiaink, a világranglista-15. házigazda három és fél percen át konkrétan nem jött ki a harmadából! Nyilván ezalatt már Kroseljnek is kellett védenie egyszer-kétszer, és sajnos megtette, úgyhogy végül is a második szünet is 2–1-nél ért minket.

Az utolsó harmadra visszaszerezték fölényüket a kék mezesek – csak a jégen, mert a nézőtéren ezúttal is verhetetlennek bizonyultak a magyar drukkerek –, de ez jobbára a mezőnyre korlátozódott. Persze a minket több mint tíz éve kínzó Sabolic, Ticar, Jeglic sor azért lőtt még egyet, ráadásul az üres kapuba is kaptunk még a legvégén, ám ezért a vereségért nem kell búsongani. 4–1

BE KELL LŐNI A HELYZETEKET

Benk András, a magyar válogatott csapatkapitánya:
„Jó csapattal játszottunk, amely gyorsak hokizott, de így is kiegyenlített volt a meccs sokáig, megvoltak a helyzeteink és az esélyünk.”

Horváth Bálint, a magyar válogatott támadója:
„A sorunknak jól ment, egész sokat támadtunk, csak az utolsó löket hiányzott, reméljük, legközelebb már meglesz. A védekező harmadban meg kell tartanunk a pozíciónkat, hamarabb kell embert találnunk, a támadó harmadban pedig be kell lőnünk a helyzeteinket.”

Miskolcz Márk, a magyar válogatott szélsője:
„Az volt a terv, hogy harmadról harmadra javuljunk. Az elsőben jobbak voltak a szlovénok, a másodikat azonban elvittük: betartottuk, amit kértek az edzők: bedobáltuk a korongot, be is találtunk, és több gólt is lőhettünk volna. A harmadikban már nem tudtunk annyit javulni, hogy meglegyen a meccs. Viszont ez fiatal keret, odaát KHL-es, DEL-es játékosok mentek, úgyhogy elfogadható az eredmény, aminek nem örülünk, de tanulunk belőle. A gólnál nem az enyém volt az érdem, csak kihasználtam a lehetőséget, ám örülök neki, mert egy ideje adós voltam a góllal.”

Rajna Miklós, a magyar válogatott kapusa:
„Ez elég erős szlovén válogatott, majdnem az összes KHL-esük itt van az európai légiósokkal együtt: klasszisokból áll az első két soruk, talán három is. De felvettük a harcot, jól küzdöttünk végig, közel voltunk hozzájuk, az utolsó lépés hiányzott egy szorosabb eredményhez, esetleg a hosszabbításhoz. Nyilván rendkívül fiatal kerettel álltunk ki, ha a teljes csapatunk itt van, az sokkal rutinosabb és más hokit játszik, ezért nehéz az összehasonlítás... Viszont mindig az a magyar válogatott, amelyik jégre lép: mindenki megfelelően felkészült és küzdött, de nagyon jó csapattal találkoztunk, ebben ennyi volt. Vállalható meccs volt, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy megveregetjük a saját vállunkat, mert a szlovénok jobbak voltak, mindegy, hogy milyen volt az összeállításunk, nyerni akartunk, ami nem sikerült, úgyhogy valamilyen szinten csalódottak vagyunk.”

JÉGKORONG
NÉGY NEMZET TORNA, BLED

SZLOVÉNIA–MAGYARORSZÁG 4–1 (1–0, 1–1, 2–0)
Bled, 500
néző. V: Bulovec, Bajt, Markizeti, Arlic (szlovénok)
SZLOVÉNIA:
Kroselj – Kovacevic (1), Podlipnik – Repe, Magovac – Stebih, Logar – Selan – SABOLIC 1 (1), Ticar (1), JEGLIC 1 (2) – D. Rodman 1, VERLIC (1), URBAS (2) – Simsic, Z. Pance 1, Hebar – Kalan, Koblar, Cimzar – Zajc. Szövetségi kapitány: Ivo Jan
MAGYARORSZÁG: RAJNA – Szabó B., Macaulay – Vokla, Láday – Garát, Fejes – Kiss R., Szaller–Miskolczi 1, Nagy G., Pavuk (1) – Németh A., Benk, Szita – ODNOGA M., Horváth B., TERBÓCS – Becze T., Reisz, Sárpátki. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Ivo Jan:
– Tudjuk, hogy a magyarok fiatal kerettel érkeztek, de nekem amúgy is a saját csapatom a fontos most. Elkövettünk néhány hibát, amiből szerencsére az ellenfél csak egyet használt ki, egyébként pedig elég stabilan játszottunk. Nem hiányzik túl sok játékosunk, aminek nagyon örülök, mert decemberben csak a B-keretünkkel tudtunk készülni. Tetszett a fiúk hozzáállása, az első és a második sorunk is energikusan hokizott, úgyhogy elégedett vagyok.
Jarmo Tolvanen:
– Igyekeztünk szoros meccset játszani. Már az első harmadban is egész jól védekeztünk, a másodikra pedig változtattunk egy-két dolgon, és abból lett a legjobb harmadunk: feljavultunk, és helyzeteket is teremtettünk. A harmadik harmad is rendben volt, összességében nem lehetek csalódott. Egész jó első meccs volt, péntekre még tovább fiatalítunk a csapaton.

A másik csütörtöki mérkőzésen: Olaszország–Fehéroroszország 3–2

Péntek
16.00:
MAGYARORSZÁG–Fehéroroszország
19.30: Szlovénia–Olaszország,
Szombat
16.00:
MAGYARORSZÁG–Olaszország
19.30: Szlovénia–Fehéroroszország