A liga hétfői sajtótájékoztatóján sorrendben a felsőház első három helyezettje választott magának ellenfelet az alsóház első négy csapata közül a jövő kedden kezdődő negyeddöntőkre.

Miután a MAC a Ferencvárost választotta, ezt követően a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék a Fehérvári Titánokat, majd a Dunaújvárosi Acélbikák az SC Csíkszeredát jelölte ki ellenfélnek, míg az Újpest a Corona Brasov együttesével találkozik az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke hangsúlyozta, mindenki elégedett lehet az idény eddigi részével, hiszen az első középszakaszos rendszerű rendezés sikeresnek bizonyult. Hangsúlyozta, néhány csapatnál komoly nézőszám-növekedést tapasztaltak, így például az Újpestnél és a Dunaújvárosnál harminc százalékos emelkedést regisztráltak. Kiemelte, csak a középszakasz utolsó perceiben dőlt el, ki lesz a győztes, azaz ki választhat először ellenfelet, illetve az alsóházban nagyon fontos mérkőzés döntött a playoff szereplésről a Vienna Capitals és a Fehérvári Titánok között.

Kitért rá, az elmúlt idényben bevezetett megkülönböztető jelzések közül idén is aranysisakot fognak viselni azok, akik csapatuk legeredményesebbjei voltak az alapszakaszban és a középszakaszban, illetve a legtöbb gólt szerzett jégkorongozó „top scorer” feliratú mezben játszik.

A sajtótájékoztatón elhangzott: fontos változás az elmúlt idényhez képest, hogy ha a harmadik harmadot követően döntetlen az állás, további játékrészek jönnek az első gólig. A hosszabbításban négy a négy ellen játszanak majd.

A pályaválasztó, tehát a felsőházból érkező csapat szempontjából két hazai, majd két idegenbeli találkozó következik, s csak az utolsó három meccset rendezik váltott pályaválasztással, amennyiben szükség lesz rá.

JÉGKORONG ERSTE LIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

MAC Budapest–Ferencvárosi TC
DVTK Jegesmedvék–Fehérvári Titánok
Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda (román)
Újpesti TE–ASC Corona Brasov (román)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.