Jégkorong: Budai mellé finn kapustárs érkezik az FTC-be

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 08:24
Budai Krisztián a következő szezonban is a Ferencváros kapuját védi. Mellé Finnországból érkezik egy másik kapus, Timo Lindström – adta hírül a csapat hivatalos honlapja.
Timo Lindström 24 éves, 185 centiméter magas, legutóbb a finn másodosztályú RoKi-ban védett.

Budai Krisztián az elmúlt héten az inline világbajnokságon szerepelt, ahol a magyar válogatott bronzérmet szerzett.

„Sikerült elérni a célunkat, dobogóra állhatunk az inline vébén. Igazából csak a horvátok elleni meccset szúrtuk el, azt viszont nagyon, a csoportkörben aratott biztos győzelem után talán nem vettük annyira komolyan őket, mint amennyire kellett volna, így az egész találkozón csak rohantunk az eredmény után. A szlovákok ellen komoly bravúrt értünk el, s bár nem sikerült győzni a rendes játékidőben (ami a csoportelsőséget, s vele az osztályozót jelentette volna), nem lehettünk elégedetlenek. A csapat újra bizonyított, s mivel ígéret van rá, hogy jövőre már itthon is lesz szabvány inline pálya, bízhatunk a további fejlődésben" – nyilatkozta Budai Krisztián a Ferencváros hivatalos honlapján.

A tervek szerint az FTC mindegyik magyar játékosa még a héten aláírja szerződését a következő szezonra, a légiósok névsora viszont még nem teljes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik