Jégkorong: az EBEL és a német liga is befejeződött

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 18:42
null
Azonnali hatállyal befejeződött az EBEL (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Azonnali hatállyal véget ért az osztrák jégkorongliga, így a mostani szezonban nem hirdetnek bajnokot.

Az EBEL keddi tájékoztatása szerint a liga elnöksége, valamint az érintett klubok közösen úgy döntöttek, hogy beszüntetik a 2019–2020-as idényt.

Az osztrák kormány a koronavírus-járvány miatt kedden április elejéig betiltott minden olyan rendezvényt, amelyen 500 főnél nagyobb közönség részvétele várható. Christian Feichtinger, az EBEL ügyvezető igazgatója ennek kapcsán bejelentette: a rájátszás további szakaszában csak zárt kapus mérkőzéseket rendezhettek volna, aminek viszont nem látták értelmét.

A 11 csapatot – köztük a Fehérvár AV19-et – felvonultató mezőny az idényből letudta már az alapszakaszt és a középszakaszt. Jelenleg a negyeddöntős párharcoknál tartottak – már a búcsúzó fehérváriak nélkül –, ezekből három játéknap küzdelmeit tudták megrendezni a múlt héten keddtől szombatig.

A liga döntése értelmében a Red Bull Salzburg, a Bozen, valamint a Vienna Capitals vehet majd részt a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Hasonló döntést hozott a Német Jégkorongliga (DEL), amely szintén befejezettnek tekinti a német bajnokságot, és nem hirdet idén végső győztest. A Bajnokok Ligájában az alapszakaszgyőztes EHC Red Bull München, az Adlern Mannheim, a Straubing Tigers és az Eisbären Berlin indulhat.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik