Jégkorong: állampolgársági esküt tett Nagy Nilan

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.29. 20:28
A jégkorongozó Nagy Nilan állampolgársági esküt tett a vasárnapi Újpest–Csíkszereda mérkőzés előtt.

A fővárosiak 25 éves hátvédje az Erste Liga-találkozó előtt ünnepélyes keretek között, a jégen tette le a fogadalmat, amelynek szövegét Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere olvasta fel.

Nagy Nilant mindkét csapat játékosai, illetve a közönség részéről is vastaps köszöntötte, majd a jégcsarnokban felhangzott a magyar himnusz, a csíkszeredai szurkolók pedig elénekelték a székely himnuszt.

Az Egyesült Államokban született, magyar származású Nagy Nilan korábban különböző észak-amerikai ligákban (NAHL, USHL, NCAA, ECHL) szerepelt, majd az elmúlt szezonban érkezett Magyarországra. Első újpesti évében a regionális nemzetközi sorozat alapszakaszában 39 meccsen hat gólt lőtt és 16 gólpasszt adott, míg a rájátszásban tíz találkozón 2+1 pontot szerzett.

Nagy újoncként szerepel a jövő évi hazai rendezésű divízió A-s világbajnokságra készülő magyar válogatott kedden kihirdetett 28 fős névsorában. A nemzeti együttes november 10. és 12. között a Tüskecsarnokban a lengyel, olasz és japán csapatot fogadja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik