Jégkorong: a kazahok 3 góllal büntették a mieink háromperces rövidzárlatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 18:04
null
Bálizs Bence (balra) bravúrjai ellenére a magyar válogatott kikapott a kazahoktól (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar jégkorong-válogatott 3–1-re kikapott Kazahsztántól a Tüskecsarnokban a Négy Nemzet Tornája elnevezésű felkészülési viadal első napján. A vendégek a második harmad elején három perc leforgása alatt szerezték góljaikat, a mieink a záró játékrészben Szirányi Bence révén szépítettek.

A magyar válogatott idei vb-keretéből a Négy Nemzet Tornáján hatan hiányoznak: a másfél héttel ezelőttig klub nélküli Vay Ádám kapus, a hátvédektől a vállszalagszakadással műtét előtt álló Garát Zsombor és a tengerentúlon légióskodó Gőz Balázs, a csatároktól pedig az egyaránt kisebb sérüléssel bajlódó Erdély Csanád és Sebők Balázs, illetve Benk András. Hozzájuk csatlakozott a kazahok elleni mérkőzés első harmadában Sofron István, akinek megsérült az egyik ujja, s ezt követően már nem térhetett vissza a jégre.

„ÁTESTÜNK A LÓ TÚLSÓ OLDALÁRA”

Szirányi Bence, a magyar válogatott hátvédje: – Nagy Gergő megpróbálta a korongot tisztán hátraadni, amibe középen beleszúrtak, ettől pattogni kezdett a pakk, ez pedig rossz a kapusnak, én sem tudtam pontosan irányítani, inkább csak belecsaptam jó erősen, és szerencsére jó helyre ment. A második harmad elején túlságosan rájuk ugrottunk, amitől kinyílt a védelmünk, ezt kell megtanulunk, hogy ne rohanjunk ész nélkül előre, találjuk meg a mértékletességet. Ehhez feltétlenül kell a bekkek intelligenciája, hogy fel tudja mérni, mennyi esély van a kapura lövésre, a korong benntartására, aztán persze a gyakorlás is fontos.

Stipsicz Bence, a magyar válogatott bekkje: – Kicsit nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a támadásokra, mert a világbajnokságon nem alakítottunk ki elég helyzetet – most viszont átestünk a ló túloldalára, főleg a második harmadban, túlságosan akartunk menni, meglett az ára: három kapott gól. Kellenek ezek a meccsek, mert más meccs-, illetve edzéshelyzetben gyakorolni. A záró harmad már jobb volt, ezt kell továbbvinnünk.

A mieink az első harmadot az 5–16-os kapura lövési mutató ellenére kihúzták kapott gól nélkül, a második játékrész elején azonban három perc leforgása alatt tetemes hátrányba kerültek. Hat másodperccel azután, hogy a harmad elején kiegészültünk, Kirill Szavickij találatával megszerezték a vezetést a kazahok (0–1). Szűk két perccel később tetszetős összjáték végén, Valerij Gurin üres kapura kijátszott góljával megduplázták előnyüket a vendégek (0–2). Fél percre rá Bálizs Bence nagyot védett, de néhány másodperccel később Andrej Jakovlev okos, jól helyezett emelésénél már ő sem segíthetett (0–3).

A harmadik gól után Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány időt kért, és sikerült is rendeznie a sorokat, a folytatásban ugyanis a magyar válogatott is eljutott helyzetekig, sőt a kapott gólok ellenére a második harmadban a mieink vették célba többször az ellenfél kapuját (14–12). Ahogy a záró játékrészben is (14–8), de ekkor már gól koronázta erőfeszítéseinket: Szirányi Bence bombázott a kazah kapuba kapásból 51:49-nél (1–3).

A végjátékban Tolvanen lehozta Bálizst, hat mezőnyjátékossal támadtunk, de így sem tudtuk nyomás alá helyezni a kazahokat. Akik tartalékos, az otthoni bajnokságban szereplő játékosokra épülő kerettel érkeztek a Négy Nemzet Tornájára, de már az első meccsükön bebizonyították, hogy így is kiváló hokisok alkotják a csapatukat.

A magyar válogatott pénteken Dél-Korea ellen javíthat, majd szombaton Olaszországgal csap össze.

JÉGKORONG
NÉGY NEMZET TORNA, FÉRFIAK (TÜSKECSARNOK)
1. FORDULÓ
KAZAHSZTÁN–MAGYARORSZÁG 3–1 (0–0, 3–0, 0–1)
Budapest,
Tüskecsarnok, 960 néző. Vezette: Kincses, Pálkövi Zs., Pálkövi B., Árkovics G.
KAZAHSZTÁN: BOJARKIN – Pelevin, Salapov – Nurgaljev, Sztepanenko – Ibrajbekov, Klescsenko – Alekszandrov (1), Polohov (1) – Nikulin, SZAVICKIJ 1, Sesztakov (1) – Grenc, Korolinszkij, PANJUKOV – Gurin 1, Gurkov (1), PETUHOV (1) – Nekriacs, Boriszevics, JAKOVLEV 1. Mb. szövetségi kapitány: Jurij Mihajlisz
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Stipsicz, J. Dudás – Wehrs, Szabó D. – Szirányi B. 1, Kiss D. – Pozsgai – Kóger D., Bartalis, Hári J. – Nagy G. (1), Sarauer (1), Sofron – Galló V., Vas J., Bodó – Magosi B., Nagy K., Somogyi – Terbócs. Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Gólok. 20:37: Szavickij (Sesztakov, 1–0). 22:32: Gurin (Gurkov, Petuhov, 2–0). 23:18: Jakovlev (Polohov, Alekszandrov, 3–0). 51:49: Szirányi B. (Sarauer, Nagy G., 3–1)
MESTERMÉRLEG
Jarmo Tolvanen:
– Természetesen csalódott vagyok. Tudjuk, hogy egy új taktikát megtanulni és főleg begyakorolni nehéz és időbe telik, viszont nem gondolnám, hogy az új szisztémának bármi köze volt a szenvedésünkhöz. Nem korcsolyáztunk eleget, nem járattuk a korongot eleget, sokkal inkább ezek voltak az okai az első két harmad gyenge teljesítményének. Az egy dolog, hogy tanulási folyamatban vagyunk, de messze nem azt láttam, amit szeretnék. Le kell tisztogatnunk a játékunkat, és az alapokat is jobban csinálni.

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Olaszország–Dél-Korea 5–2 (2–1, 1–1, 2–0)

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Bálizs Bence (MAC Újbuda), Hetényi Zoltán (DEAC), Rajna Miklós (MAC Újbuda)
HÁTVÉDEK: Dudás Jesse (MAC Újbuda), Kiss Dániel (DVTK Jegesmedvék), Láday Tamás (Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC Újbuda), Stipsicz Bence (Fehérvár AV19), Szabó Dániel (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Varga Arnold (UTE), Wehrs Kevin (Tölzer Löwen)
CSATÁROK: Bartalis István (Schwenningen), Bodó Christopher (MAC Újbuda), Galló Vilmos (Timra IK), Hári János (Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Fehérvár AV19), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (MAC Újbuda), Terbócs István (MAC Újbuda), Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Sofron István (Fehérvár AV19), Somogyi Balázs (DVTK Jegesmedvék), Szabó Krisztián (Fehérvár AV19), Vas János (DVTK Jegesmedvék)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik