Hoki-vb: Norvégia menekül, Szlovákia még továbbjuthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.17. 22:37
null
Norvégia első győzelmének örülhetett (Fotó: AFP)
A Szlovákiában zajló 83. elit jégkorong-világbajnokság 7. játéknapjának délutáni mérkőzésein az A-csoportban a házigazdák 6–3-ra legyőzték Franciaországot, a B-ben pedig Norvégia 5–3-ra megverte Ausztriát. Ezzel jelentős mértékben tisztult a kiesés elleni harc mindkét csoportban. Estére két kevésbé izgalmas nullázás maradt: a briteket a finnek győzték le 5–0-ra, és átvették a vezetést, az olaszokat pedig a csehek tömték ki 8–0-ra.

Szlovákia a franciák ellen könnyedén gyűjtötte be a három pontot, megszerezve második győzelmét, így a zsinórban elvesztett három találkozó után is van még bőven esélye elérni a továbbjutást jelentő első négy hely valamelyikét. Ezzel az eredménnyel az is eldőlt, hogy a bennmaradásért ebben a csoportban – nagy valószínűséggel – az eddigi sereghajtó brit válogatott a franciákkal küzd majd meg.

A másik csoportban Norvégia fontos győzelmet aratott Ausztria felett, amivel gyakorlatilag biztosította helyét az elitben. Itt az osztrákok és a szintén nullapontos csapat, Olaszország mérkőzése dönthet majd a kiesésről.

Este aztán két újabb papírforma-eredmény született: az A-csoportban a finnek a britekkel találkoztak, akik az első harmadban még jól tartottak magukat, és gólt nem kaptak, bár „feltörte a hátukat a kapujuk hálója”. A második harmadban beindultak a finnek, és ekkor három, a záró harmadban további két alkalommal betalálva megnyerték a mérkőzést, ezzel – legalábbis szombatig biztosan – a csoport élére ugrottak, s szinte biztosan továbbjutottak.

A másik nyolcasban az elitből lefelé kilógó olasz válogatott ezúttal a csehektől szenvedett vereséget. Noha a gólgyártás már az első harmadban megkezdődött, igazán csak a másodikban indultak be Frolikék, s a harmadikra is maradt még némi muníció: a vége 8–0 lett.

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÁKIA

A-CSOPORT (KASSA)
Franciaország–Szlovákia 3–6
(0–2, 2–1, 1–3)
Finnország–Nagy-Britannia 5–0 (0–0, 3–0, 2–0)
B-CSOPORT (POZSONY)
Ausztria–Norvégia 3–5
(0–1, 1–1, 2–3)
Csehország–Olaszország 8–0
(1–0, 4–0, 3–0)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

MGyHGy HV V LG–KG+/–P
1. Finnország 5
4
1
17–7
+10 13
2. Németország4
4



12–5
+7
12
3. Kanada
4
3

1
20–10
+10
9
4. Egyesült Államok
4
2
1

1
17–10
+7 8
5. Szlovákia 5 2
3
19–17
+2 6
6. Dánia
411216–9+75
7. Franciaország 5
1 4
11–27–16 1
8. Nagy-Britannia 5
5
4–31–22 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA

MGyHGy HVV LG–KG+/–P
1. Oroszország
4
4



23–2
+21
12
2. Svájc4
4
20–2
+18 12
3. Csehország 5
4
1
26–10+16 12
4. Svédország43

1
28–7
+21
9
5. Lettország 4
2
2
12–11 +1 6
6. Norvégia 5 1
4
11–28–17 3
7. Ausztria5
5
6–28
–22 0
8. Olaszország
5



5
0–38
–38
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik