Hoki-vb: biztos sikerek – Kanada és Oroszország is csoportelső

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.05.21. 22:33
null
Dadonov (jobbra) betalált, Kovalcsuk nem (Fotó: AFP)
A Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokság csoportkörének utolsó játéknapján Németország 4–2-re legyőzte a finn, Csehország pedig 5–4-re svájci válogatottat. Délután a házigazda Szlovákia szétlövéssel múlta fölül Dániát, és az A-csoport 5. helyén zárt, míg a B-ben a lettek lettek az ötödikek a norvégok legyőzése után. Este aztán minden kérdőjel kiegyenesedett: Kanada az Egyesült Államokat, Oroszország pedig Svédországot győzte le, és csoportja élén végzett.

 

A B-csoportban a csehek a 3. percben hátrányba kerültek, de a 27. percben már ők vezettek 3–1-re, a záró játékrészt pedig 4–2-es előnyről kezdhették. A svájciak az utolsó felvonásban egyenlítettek, majd a hajrában annak érdekében, hogy ne a negyedik helyen jussanak tovább – és találkozzanak majd a negyeddöntőben Kanadával –, kockáztattak, levitték a kapusukat, amit góllal büntettek a szintén negyeddöntős csehek.

Az A-csoportban a finnek hiába szereztek vezetést az első és a második harmadban is, a németek mindkét játékrészben egyenlítettek, sőt a záró felvonásban Leon Draisaitl duplájával jobbnak bizonyultak. Az Edmonton Oilers 23 éves szélsője a 45. percben emberelőnyben talált be, az 59. percben pedig üres kapus góllal biztosította be a negyeddöntős németek ötödik győzelmét a csoportban. A finnek – akik korábban már szintén a nyolc közé jutottak – másodszor kaptak ki a vb-n, de először a rendes játékidőben. A lett és a szlovák válogatott is győzött a szlovákiai jégkorong-világbajnokság csoportkörének utolsó játéknapján, kedden.

A két délutáni meccsen négy olyan válogatott lépett jégre, amelyet többet nem láthatunk már az idei elit-világbajnokságon. A kassai A-csoportban a vb-házigazda szlovákok 1–1-es rendes játékidő után szétlövéssel múlták felül a dánokat, míg a pozsonyi nyolcasban a lettek 4–1-re nyertek a norvégok ellen.

Az A-csoport esti meccsén észak-amerikai rangadót rendeztek, bár a Kanada–Egyesült Államok mérkőzés inkább csak a résztvevő felek közös múltja miatt érdemelte ki a jelzőt.

Az első húsz percben még nagyjából egyenlő erők küzdelme zajlott a jégen, gólokat azonban csak a juharlevelesek szereztek, a 8. percben már 2–0 állt az eredményjelzőn, majd a középső játékrészben még inkább felborult a pálya – igaz, (szabályos) gól csak egy esett: 3–0-s kanadai előnnyel fordultak az utolsó húsz percre a csapatok. Az eredmény innen már nem változott, így Kanada nyerte meg a csoportot, és készülhet Svájc ellen a nyolc között.

Pozsonyban, a B-csoport utolsó mérkőzése előtt annyiban kusza volt a helyzet, hogy még a svédek is végezhettek volna a csoport élén, ha kellően nagy különbséggel verik meg az oroszokat, bár ennek a verziónak a megvalósulási esélyét hangyányit aláásta, hogy a skandinávoknak többször kellett volna betalálniuk az orosz kapuba, mint ahány gólt a szbornaja az egész tornán addig kapott.

Az első húsz perc után még reménykedhettek az északiak, Landeskog találata után ugyanis 1–0-s svéd előnnyel vonulhattak öltözőbe a felek. A második periódusban aztán Ovecskinék beindultak, hatszor is betaláltak a svéd kapuba, amivel eldöntötték, hogy hibátlanul és csoportelsőként kerülnek a legjobb nyolc közé, ahol majd az Egyesült Államok ellen lépnek jégre – még akkor is, ha a harmadik harmadot 3–1-re a svédek nyerték meg.

A negyeddöntőket csütörtökön rendezik.

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÁKIA
A-CSOPORT (KASSA)
Finnország–Németország 2–4
(1–1, 1–1, 0–2)
Szlovákia–Dánia 2–1 (0–0, 1–0, 0–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Kanada–Egyesült Államok 3–0
(2–0, 1–0, 0–0)
B-CSOPORT (POZSONY)
Csehország–Svájc 5–4
(1–1, 3–1, 1–2)
Lettország–Norvégia 4–1 (0–1, 1–0, 3–0)
Svédország–Oroszország 4–7 (1–0, 0–6, 3–1)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
57. mérkőzés, Kassa Kanada–Svájc
16.15
58. mérkőzés, PozsonyCsehország–Németország 20.15
59. mérkőzés, Pozsony Oroszország–Egyesült Államok16.15
60. mérkőzés, Kassa Finnország–Svédország 20.15
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGyHGy HV V LG–KG+/–P
1. Kanada76
136–11+2518
2. Finnország 7 5
1 1
22–11
+11 16
3. Németország75218–18015
4. Egyesült Államok7412
27–15+1214
5. Szlovákia 7 31
328–19+9 11
6. Dánia7111
418–23–56
7. Nagy-Britannia 7 1 6 9–41–32 2
8. Franciaország 7
2
5
14–34–20 2
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
MGyHGy HVV LG–KG+/–P
1. Oroszország7736–7+2921
2. Csehország76139–14+2518
3. Svédország 7 5 2 41–21+20 15
4. Svájc74327–14+1312
5. Lettország 7
3
5
21–20 +12 9
6. Norvégia 7
2 5 19–33–14 6
7. Olaszország
7
1

6
5–48–44
2
8. Ausztria7

1
6
9–40
–30 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik