Hoki-vb: nehezen nyert Szlovákia Ausztria ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 18:46
null
Az osztrák–szlovák mérkőzés utolsó gólja (Fotó: AFP)
Folytatódtak Dániában a 82. jégkorong-világbajnokság küzdelmei, mégpedig egy váratlanul izgalmas, illetve egy, a papírformánál simább mérkőzéssel. Szlovákia üres kapus góllal 4–2-re verte a nagyot küzdő Ausztriát, így megszerezte első győzelmét a tornán, és Lettország is begyűjtötte az első 60 perces sikerét, amikor izgalmaktól mentes találkozón múlta felül Dél-Koreát 5–0-ra.

Az izgalmas meccsen az A-csoportban az újonc Ausztria a vártnál nagyobb ellenállásra késztette Szlovákiát – főleg, ha azt vesszük, hogy másfél perc játék után Brian Lebler találatával sikerült előnybe kerülniük. A szlovákok Marcel Hascák révén pár percen belül egyenlíteni tudtak, és a középső harmadban ütött két újabb góllal meglépni látszottak. A záró húsz perc elején viszont jött Peter Schneider és minimalizálta a különbséget a két csapat között. Az osztrákok a végén a kapust is lehozva próbálták a hosszabbítást kicsikarni, de nem jártak sikerrel, sőt, Michal Kristof üres kapus góljával északi szomszédaink végül kettővel, 4–2-re nyertek.

A kevésbé izgalmas mérkőzésen Lettország gyakorolhatta az emberelőnyös támadásvariációkat Dél-Korea ellen – az ázsiaiak összesen kilenc kétperces kiállítást szedtek össze, és továbbra is csak egyetlen találatot szereztek a vb-n, miután a lettek ellen is gólképtelenek maradtak. A baltiak nem erőltették meg magukat, és könnyed 5–0-val gyűjtötték be az első rendes játékidős győzelmüket.

Az esti folytatásban Csehország Svájc ellen lép jégre, míg Finnország Norvégiával csap össze.

82. JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA)
CSOPORTKÖR, 5. JÁTÉKNAP

A-CSOPORT, KOPPENHÁGA
Ausztria–Szlovákia 2–4
(1–1, 0–2, 1–1)
KÉSŐBB
20.15:
Csehország–Svájc (Tv: Sport1)
B-CSOPORT, HERNING
Dél-Korea–Lettország 0–5
(0–2, 0–1, 0–2)
20.15:
Finnország–Norvégia

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K GKP
1. Oroszország 3 3
20–0 +20 9
2. Svédország 3 3
12–2 +109
3. Svájc 2 1 1 5–2+3 5
4. Szlovákia (*) 3 1
1
1 6–7 –1 4
5. Franciaország 3
1
2
6–13 –7 3
6. Csehország 2 1
1 5–5 0
2
7. Ausztria
3
1
2
4–14 –10 1
8. Fehéroroszország3 3
2–17 –15 0
*: Szlovákia lesz a 2019-es világbajnokság házigazdája, ezért semmiképpen sem eshet ki.
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K GKP
1. Egyesült Államok 3 2 1
12–4 +8 8
2. Kanada32

1
21–6+157
3. Finnország
2
2



16–2
+14
6
4. Lettország 3 1 1 1
9–10 –1 5
5. Norvégia
2

1
1

7–70
3
6. Németország 3
2 1
6–11–5 2
7. Dánia
3

1

2
4–13
–9
2
8. Dél-Korea 3
3
1–23 –22 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik