Óriási finn meglepetés; Kanada lesimázta a cseheket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.25. 21:35
null
Finnország nagy meglepetésre legyőzte az oroszokat (Fotó: AFP)
Elsőként a finn válogatott jutott be a Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokság fináléjába, miután az elődöntőben nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte Oroszországot. Később aztán a kanadai válogatott is bejutott a döntőbe, miután 5–1-re diadalmaskodott a csehek ellen.

 

Az első harmad közepén nem sokon múlt, hogy megszerezze a vezetést Finnország, ám az orosz védők egy helyzet után a gólvonalról halászták ki a korongot – a játékrészben aktívabbak is voltak a finnek, többet lőttek kapura, gólt azonban nem sikerült szereznie egyik csapatnak sem.

Oroszország a második harmadban is álmosan kezdett, az első lövési kísérlete csak az ötödik percben érkezett, a finnek mindeközben kapuvasig jutottak el. A folytatásban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, de ebben az etapban sem tudott eredményes lenni egyik gárda sem, a harmadik harmadra így gól nélküli döntetlennek fordultak rá a felek.

A tizedik percben aztán megszületett az elődöntő első (és győzelmet érő) találata: Marko Anttila egy védés után a kipattanó korongot egyből visszalőtte, amely a kapus lába között a kapuba vágódott.

A hátrányba kerülő Alekszandr Ovecskinék nagy hajrába kezdtek, ám nem tudták feltörni a finn védelmet – Finnország a címvédő svédek után nagy meglepetésre Oroszországot is elbúcsúztatta, és bejutott a döntőbe, amelyben Kanada lesz az ellenfele.

Kanada könnyedén nyert a csehek ellen (Fotó: AFP)
Kanada könnyedén nyert a csehek ellen (Fotó: AFP)


Az esti elődöntőben Kanada csapott össze Csehországgal. A juharlevelesek már az ötödik percben megszerezték a vezetést, miután Mark Stone beletette az ütőjét a középre passzolt korongba – noha Stone lőni akart, a korong még a mozdulat előtt „becsorgott” az ütőjéről a csehek kapujába.

Kanada a második harmad elején rögtön kettőre növelte az előnyét, Darnell Nurse-nak mindössze tíz másodperc kellett ahhoz, hogy betaláljon. Nem sokkal később már 3–0 volt az állás, a csehek pedig a folytatásban sem is tudtak túljárni Matt Murray kapus eszén.

Kanada az utolsó harmadban kétszer is eredményes volt, 5–1-re nyert Csehország ellen, így a juharlevelesek játszhatnak a döntőben a finnekkel.

JÉGKORONG

ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÁKIA
ELŐDÖNTŐ
Kanada–Csehország 5–1 (1–0, 2–0, 2–1)
Oroszország–Finnország 0–1
(0–0, 0–0, 0–1)

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ (május 23.)
57. mérkőzés Kanada–Svájc (Kassa)3–2 – h. u.
58. mérkőzés Csehország–Németország (Pozsony)
5–1
59. mérkőzés Oroszország–Egyesült Államok (Pozsony)
4–3
60. mérkőzés Finnország–Svédország (Kassa)
5–4 – h. u.
ELŐDÖNTŐ (május 25.)
61. mérkőzésOroszország–Finnország (Pozsony)0–1
62. mérkőzés Kanada–Csehország (Pozsony)5–1
A 3. HELYÉRT (május 26.)
63. mérkőzésOroszország–Csehország (Pozsony)15.45
DÖNTŐ (május 26.)
64. mérkőzés Finnország–Kanada (Pozsony)20.15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik