„Szeretném elfelejteni. Annyit mondanék csak erről, hogy figyelmetlen voltam, tanultam a hibámból.”

Kis túlzással egy fél nemzet hűlt el tavaly februárban, amikor bombaként robbant a hír: a Magyar Antidopping Csoport (MACS) tiltott szert talált egy válogatott jégkorongozó szervezetében – s mivel az osztrák bajnokságban szereplő Fehérvár AV19 ezzel egy időben gyakorlatilag indoklás nélkül rakta ki a keretéből Sofron Istvánt, csak az nem rakta össze, hogy róla van szó, aki nem akarta.

Az első, a második, de a sokadik reakció is az általános döbbenet volt.

 
Sofron: Remélem, a fehérvári szurkolók átérzik a helyzetemet

Egyrészt mert a jégkorong nem tartozik a doppingérzékeny sportágak közé – hazai szinten legalábbis semmiképpen –, másrészt mert ezzel egyik legjobbját veszítette el az esztendővel korábban az elitben népszerűsége csúcsán sütkérező hokiválogatottunk a kijevi világbajnokság előtt két és fél hónappal. Harmadrészt pedig azért, mert éppen egy olyan ember követett el a jelek szerint minden kétséget kizáró kihágást (a pozitív minta tényét maga Tiszeker Ágnes MACS-főnök erősítette meg), akitől talán a legkevésbé várta volna bárki is.

De azért nem minden fekete és fehér.

Sofron István személyében vitathatatlanul a magyar jégkorong elmúlt évtizedének egyik legjobb játékosát tisztelhetjük. A csíkszeredai csatár ráadásul nemcsak profizmusával – hogy a bivalyerős német első osztályban és a Bajnokok Ligájában is érdekelt Krefeldben stabilan lehúzott három szezont, már önmagáért beszél –, hanem intelligenciájával, egyszerűségével, szimpatikusságával is belopta magát az emberek szívébe: ő lett mindenki „Sofija”. Ezzel persze nem felmenteni akarjuk, mert azt a fránya spanglit ettől még menthetetlenül elszívta (és amíg nem lehetett tudni, pontosan miről is van szó, súlyos büntetés veszélye is ott lebegett a feje felett); de ő is ember, az vesse rá az első követ, aki még sosem hibázott. A féléves eltiltását zokszó nélkül letöltötte, azóta már a tengerentúli harmadosztályban, az ECHL-ben (oda sem hívnak ám akárkit) is letette a névjegyét, s immár az lebeg a szeme előtt, hogy az áprilisi, budapesti vb-n hazai közönség előtt kísérelje meg újfent feljutáshoz segíteni a magyar hoki zászlóshajóját, a férfiválogatottat, végleg kiköszörülve ezzel a csorbát.

Egyszóval: mindenki szeretné most már tényleg elfelejteni ezt a kisiklást – ezért pedig a legtöbbet maga Sofron István teheti.