Erste Liga: hiába vezetett a Vasas, kikapott a listavezetőtől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 20:37
null
Csak ráijeszteni tudott az éllovasra a Vasas (Fotó: vasassc.hu)
A listavezető Csíkszereda 4–2-re győzött a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői mérkőzésén.

 

A gól nélküli első harmadot követően a fővárosi együttes szerzett vezetést a Vasas Jégcentrumban, ám a legutóbb döntős erdélyi csapat még a második húsz percben 3–1-re fordított, a záró felvonásban pedig mindkét gárda egyszer talált be.

A Csíkszereda így egymást követő hatodik találkozóját nyerte meg a ligában, míg a Vasas sorozatban negyedszer kapott ki.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
SCHILLER-VASAS HC–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 2–4 (0–0, 1–3, 1–1)
Vasas Jégcentrum, 200
néző V: Nedeljkovics (szerb), Gangel, Pozsar (szerb), Balla N.
VASAS: SZELES Bukor, Gáspár – Surányi, Tornyai – Farkas B., Inglis – HETÉNYI P., Kováts M. Bödök, Schmál, Szlama – RAFAJ (1), Székely Mádai G., TURBUCZ 1 – Fliszár (1), Páterka, SZALMA 1 – Czakó, Csiki, Márton Edző: Ladányi Balázs
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN Ö. Kuljas (1), Salló A. – BJELOV (2), Gecse – Farkas T., LÁDAY – Flinta B., Györfy BÍRÓ T. (1), Brophey (1), McLean 1 – Becze 1 (1), ROKALY SZ. 1 (1), Taratuhin – Casaneanu, Pelley, Shalla 1 – Fodor Cs., Horváth L., Rokaly N. Edző: Jason Morgan
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Kapura lövések: 30–45
MESTERMÉRLEG
Ladányi Balázs:
– Méltó ellenfelei voltunk a nagyon erős Csíkszeredának. A taktikai utasításokat a srácok betartották, megvolt az energia, hatvan percig mentünk, közel voltunk a csíkszeredai játékosokhoz, hogy ne legyen nagy területük. Most ez ennyire volt elég, de büszkék lehetünk rá, hogy az utolsó percig megvolt az esély a pontszerzésre.
Jason Morgan: – Amikor egy nagyon gyors, fi atal csapat otthonába mész, nem könnyű a helyzet, keményen dolgoztak a hazaiak. Az első harmad nem hozott gólt, nagyon jól védett a Vasas kapusa. Aztán hátrányba kerültünk, de sikerült fordítani, amihez kellett Becze nagy gólja, és az is, hogy amikor nyomás alá kerültünk, Adorjánnak voltak fontos védései.

AZ ÁLLÁS
1. Sport Club Csíkszereda 15 11 3 1 73–36 +37 39
2. FTC-Telekom 13 8 2 1 2 62–28 +34 29
3. Dunaújvárosi Acélbikák 12 9 3 48–30 +18 27
4. DEAC 13 7 1 1 4 42–34 +8 24
5. Corona Brasov 13 7 2 4 51–40 +11 23
6. Gyergyói Hoki Klub 14 5 1 8 36–42 –6 17
7. UTE 13 3 2 2 6 41–48 –7 15
8. Fehérvári Titánok 15 4 1 10 35–58 –23 14
9. Schiller-Vasas HC 14 2 2 10 36–70 –34 8
10. Hokiklub Budapest 14 2 2 10 23–61 –38 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik