Erste Liga: győzött, megnyerte a bajnokságot a Fradi

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 19:41
A jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik meccsén 5–2-re diadalmaskodott a Ferencváros, ezzel 4–1-re megnyerte a négy győztes mérkőzésig tartó finálét, és 22 év után ünnepelhet újra bajnoki címet – először legjobbnak bizonyulva az Erste Ligában.
Ötször került a csíki kapuba a korong (Fotó: Tumbász Hédi) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Ötször került a csíki kapuba a korong (Fotó: Tumbász Hédi) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

A bajnoki döntő ötödik mérkőzésén az első lehetőség a Csíkszereda előtt adódott, ám Vagyim Krasznoszlobodcev nem tudott túljárni Arany Gergely eszén, amire Nagy Gergő válaszolt ferencvárosi részről egy lövéssel – majd egy páros kiállítást követően, amikor a harmad feléhez közeledve Tóth Richárd kente fel a palánkra Rokaly Norbertet, hamar felpörögtek az események.

Előbb Roczanov Dezső szerzett majdnem vezetést a zöld-fehéreknek emberhátrányból, aztán a 10. percben Vitalij Sulakov a kék vonalról bombázott Arany kapujába, amivel előnyhöz juttatta a vendégeket, 0–1! A kapott gól mintha megfogta volna a hazaiakat, mert igazán nagy egyenlítési lehetőségig nem igazán jutottak el az első húsz percben.

Az első harmad alapján nem úgy tűnt, hogy a Fradi 22 év után ma újra bajnoki címet ünnepelhet, mivel a székelyföldiek nagyon határozott és fegyelmezett játékkal rukkoltak ki a nyitó harmadban.

26/1
Amint kiderült, hogy a Csíkszereda lesz a Ferencváros ellenfele a döntőben, a zöld-fehérek máris magyar bajnoknak mondhatták magukat, ami a klub 26. bajnoki címe. Az Erste Ligában 11. alkalommal indult a zöld-fehér csapat, s első alkalommal tudta megnyerni.

A második játékrészben aztán ez csak tovább folytatódott, a vendégek továbbra is hatékonyan védekeztek, és jóval többet lőttek kapura. Arany Gergely meg is sínylette olykor ezeket a lövéseket: hol egy szeredai támadó csúszott bele a combjába, miután akasztották, hol fejbe lőtték a pakkal, de még így is maradt ideje bravúrokat bemutatni.

A harmad feléhez érve aztán jelentősen feljavult a zöld-fehérek játéka, s hét perccel a vége előtt egyenlítettek: egy Onodi kapusról lecsorgó korongot Lauri Kärmaniemi kotort a kapuba, 1–1! Alig ötven másodperccel később pedig újra ünnepelhetett a 800 fős, telt háznyi hazai publikum: Anssi Rantanen lövése ismét lejött Onodiról, s ezúttal Farkas Lőrinc passzolta a kapuba a pakkot, 2–1!

Ha pedig egy üzlet beindul, akkor minden lehetőséget ki kell használni, amit vélhetően a néhány perccel korábban orrba vágott Pavuk Attila is így gondolhatott, amikor mesteri keresztpasszt adott Tóth Adriánnak, aki közelről a hálóba emelt, 3–1!

Ezzel gyakorlatilag eldőlt az Erste Liga idei döntője, főleg miután a harmadik harmad elején, két perc játékot követően a csíki védők nem támadták Nagy Gergőt, aki egy ideig lopta a távot, majd Onodi lába között a kapuba lőve 4–1-re módosította az állást.

Néhány perc múlva Arany kapus is feliratkozott a pontszerzők közé, passza után Tóth Adrián vágta be az ötödik hazai gólt. Az 5–2-es végeredményt Krasznoszlobodcev állította be, amikor négy és fél perc volt a hátra.

A végén ugyan a vendégek még megpróbálkoztak a kapus lehozatalával, ám újabb gól már nem született, így a dudaszó pillanatában a ferencvárosi játékosok a jégre korizva megkezdhették a 22 év utáni első bajnoki címük ünneplését.

A találkozót követően átadták a szezon legjobbjainak járó elismeréseket. A legjobb kapus Hetényi Zoltán (DEAC), a legjobb védő Varga Arnold (UTE), a legjobb csatár pedig Nagy Gergő (FTC-Telekom) lett. A finálé legértékesebb játékosának a ferencvárosi Pavuk Attilát választották, aki az öt mérkőzésen két góllal és hat gólpasszal segítette csapatát.

Az elmúlt évek két meghatározó együttese, a tavaly győztes MAC Újbuda és a 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben bajnok DVTK Jegesmedvék gárdája a szlovák élvonalban (Tipsport Liga) szerepelt az idényben. Így 11 csapat vágott neki szeptemberben a szezonnak: az FTC-Telekom és a Sport Club Csíkszereda mellett a Corona Brasov, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals II, a Fehérvári Titánok, az UTE, illetve négy újonc, a Schiller-Vasas HC, a DEAC, a Gyergyói HK és a Hokiklub Budapest.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 5–2 (0–1, 3–0, 2–1)
Pesterzsébet,
800 néző. V: Rencz, Kincses, Kis-Király, Pálkövi Botond
FTC: ARANY (1) – Jászai, Perrier – Rantanen (1), KÄRMENIEMI 1 – Hegyi Á., Sarcia – Tóth Renátó, Lengyel L. – NAGY G. 1 (1), Walls, PAVUK (2) – TÓTH A. 1, Switzer, Tóth Richárd – Farkas L. 1, Roczanov, Tóth Gergő 1 – Rafaj, Dósa, Pozsár. Edző: Fodor Szabolcs
CSÍKSZEREDA: Ónodi – Belov (1), SULAKOV 1 – Farkas T., Flinta B. – Papp Sz., Salló A. – Györfy, Horváth L. – TARATUHIN (2), KRASZNOSZLOBODCEV 1, Anyiszin – Rokaly Sz., Rokaly N., Valchar – Antal Zs., Bíró T., Becze T. Edző: Václav Novák
Kiállítások: 12, ill. 12 perc
Kapura lövések: 33–36
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 az FTC javára
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs:
– Ezen a meccsen eleinte a tét rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, ám aztán jól is játszottunk. Utólag már mondhatjuk, hogy egész idényben jók voltunk. Óriási dolog, hogy a Fradit visszatettük a magyar hokitérképre. A srácok rengeteget melóznak: imádtam ilyen csapatban hokizni, ugyanígy edzősködni is. Hároméves tervben gondolkodtunk, hogy majd a harmadikban lehetünk bajnokok... De maximalista vagyok, dolgoztunk, amennyit csak tudtunk, beletettünk száz százalékot, és a munka meghozta a gyümölcsét. Kalapemelés jár mindenkinek!
Václav Novák: – Másfél harmadon át jól játszottunk. A középső elején növelhettük volna az előnyünket, de nem sikerült, és ezt megbüntette a Ferencváros. Gratulálok, összességében megérdemelten lettek bajnokok!

A VÉGEREDMÉNY
Bajnok: FTC-TELEKOM (Arany Gergely, Boros Dániel, Dósa Krisztián, Farkas Lőrinc, Leo Fitzgerald, Myles Fitzgerald, Hardi Richárd, Hegyi Ádám, Jászai Dávid, Lauri Kärmeniemi, Lengyel Levente, Maros Botond, Nagy Gergő, Pavuk Attila, Marcus Perrier, Pleszkán József, Pozsár Márk, Rafaj Attila, Anssi Rantanen, Roczanov Dezső, Sarcia Antonino, Brett Switzer, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Tóth Renátó, Tóth Richárd, Braden Walls; edző: Fodor Szabolcs),
2. SC Csíkszereda (romániai), 3. Újpest, 4. DEAC, 5. Corona Brasov (romániai), 6. Fehérvári Titánok, 7. Gyergyói HK (romániai), 8. Vienna Capitals II (osztrák), 9. Hokiklub Budapest, 10. Dunaújvárosi Acélbikák, 11. Schiller-Vasas

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik