Erste Liga: egygólos meccset nyert meg az Újpest Újvárosban

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 22:08
null
Duschek Dávid parádésan védett Dunaújvárosban
Az Újpest 1–0-s győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként a jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői mérkőzésén.

 

A semleges nézők ezúttal nem szórakozhattak olyan jól, mint a két csapat előző, szeptemberi mérkőzésén, amikor az Újpest hazai jégen 5–3-as győzelmet aratott, hiszen a dunaújvárosi meccsen csak egy találat esett. Azt a második harmadik elején Taylor Stefishen révén a lila-fehérek szerezték.

Az Acélbikák az utolsó másodpercekig küzdöttek az egyenlítő gólért, ám Duschek Dávid, az Újpest kapusa mindent kivédett.

A fővárosi együttes egymást követő második idegenbeli találkozóját nyerte meg, míg a DAB a legutóbbi négy Erste Liga-meccséből hármat elveszített.

Az eredmény a Visegrádi Kupa küzdelmeibe is beleszámított, ez volt a sorozat záró mérkőzése. A Visegrádi Kupában három-három szlovák és magyar csapat vett részt, mindenki egyszer játszott mindenkivel, ennek alapján alakult ki a végső sorrend. A sorozatot az Érsekújvár nyerte a címvédő HK Nitra és a HK Poprad előtt.

A VISEGRÁDI KUPA VÉGEREDMÉNYE
1. HC Nové Zámky 15 pont
2. HK Nitra 12
3. HK Poprad 9
4. FTC-Telekom 5
5. UTE 4
6. DAB 0

JÉGKORONG ERSTE LIGA
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–ÚJPEST 0–1 (0–0, 0–1, 0–0)
Dunaújváros, 500
néző. V: Kókai, Nedeljkovic, Kedves A., Váczi
DUNAÚJVÁROS: GARBACZ – Erdélyi T., Jaborník – Franssila, Léránt – Hruby, Mestyán – Lencsés, Pinczés – Nagy M., Turtiainen, Uski – Huovinen, Tóth Gergely, Török V. – Azari, Dubek, Saluga – Borbás, Makovics, Németh P. Edző: Antti Karhula
ÚJPEST: DUSCHEK – Huba, Szaller – P. J. Kiss, Rusk – Kovács A., Varga A. (1) – Pokornyi – Hebar, Ropret, Sikorcin – BENK (1), Csányi, STEFISHEN 1 – Kocsis, Nemes, SZALMA – Gálos, Kovács S. Edző: Szilassy Zoltán
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Kapura lövések: 50, ill. 32
MESTERMÉRLEG
Antti Karhula:
– Mindent jól csináltunk, kivéve a gólszerzést... Nem tudom hibáztatni a fiúkat, és ugyan rossz veszíteni, de a jó irányba haladunk. A szoros meccseket az emberelőnyös játékkal lehet megnyerni, és nem tudom, miért voltunk kicsit lassúak fórban, viszont öt az öt ellen rendben volt a játékunk.
Szilassy Zoltán: – A kapusteljesítményünk fantasztikus volt, kiváló alapot adott a védelemnek. Nulla kapott góllal lehozni egy meccset mindig jó, nekem a legjobb érzés. Ales Sila túl volt terhelve, neki is jót tesz Duschek Dávid érkezése.

AZ ERSTE LIGA ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 20 14 4 2 91–44 +47 52
2. Csíkszereda 21 15 1 1 4 103–69 +34 48
3. Corona Brasov 21 11 4 6 80–61 +19 41
4. DEAC 19 12 1 2 4 79–52 +27 40
5. UTE 18 8 3 3 4 68–52 +16 33
6. Dunaújvárosi Acélbikák 17 8 1 8 71–60 +11 25
7. Gyergyói HK 20 7 1 2 10 61–73 –12 25
8. Fehérvári Titánok 18 5 2 2 9 66–72 –6 21
9. Hokiklub Budapest 18 3 2 13 46–87 –41 11
10. Vienna Capitals II 18 3 1 14 50–89 –39 11
11. Vasas HC 18 1 3 14 28–84 –56 5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik