Erste Liga: a Titánok csak ráijeszteni tudtak a Csíkszeredára

Vágólapra másolva!
2018.11.18. 19:59
null
A Titánok 2–0-ról felálltak, de kikaptak (Fotó: Fehérvár AV19)
A Corona Brasov esélyeshez méltó játékkal 5–1-re megverte a Hokiklub Budapestet a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Csíkszereda a Fehérvári Titánokat győzte le 4–2-re, míg az UTE a Gyergyói HK-tól kapott ki 6–2-re. 

A brassóiak már a 33. másodpercben megszerezték a vezetés a Hokiklub ellen Anders Lidhammar találatával, amelyet a 15. percben Szergej Dorofejev növelt kétgólosra (2–0). A második harmadban Cody Carlson és Jereme Tendler is bevette a vendégek kapuját, erre egyedül Szűcs István tudott válaszolni (4–1). A 47. percben Molnár Zsombor lőtte a pakkot a hálóba, visszaállítva a négygólos brassói előnyt – s mint kiderült, kialakítva az 5–1-es végeredményt.

A tabella második helyén álló Csíkszereda Fehérváron gyűjtötte be a három pontot, miután az első és a második játékrészt is 1–0-ra nyerte a Titánok ellen. A harmadik harmadban ugyan egyenlített a hazai együttes, a vendégcsapat újabb két gólt ütve 4–2-vel behúzta a győzelmet.

Az UTE két nappal azután, hogy a közvetlen rivális Brasov otthonában gólt sem kapva 3–0-ra nyert, ezúttal 6–2-re kikapott a Gyergyói HK-tól idegenben.

A sereghajtó Vasas a DEAC otthonában szenvedett papírforma vereséget (2–0).

JÉGKORONG ERSTE LIGA
CORONA BRASOV (romániai)–HOKIKLUB BUDAPEST 5–1 (2–0, 2–1, 1–0)
Brassó, 800 néző. V: Mihai, Crisan (románok), Bándi, André (romániaiak)
BRASOV: Tőke
Peretjagin (1), Carlson 1 (2) – Boriszenko, Dorofejev 1 – Nagy I. (1), Bors H. – Bíró M., Bíró O.
Tendler 1 (1), Gliga (1), Lidhammar 1 – Péter B. (1), Tranca (1), Zsók (2) – Bíró G., Molnár Zsombor 1, Mihály Árpád – Mihály E., Molnár Zoltán, Vasile
Edző: Greg Lindqvist
HOKIKLUB: Hajek
Orbán A., Szécsi – Csíki Z., Lakatos – Jancsó (1), Lévai – Bernáth
Egyed M., Petres (1), Szappanos – Godó, Kovár, Szűcs I. 1 – Köllő, Albert, Németh Á. – Berendi, Izsák, Horváth B.
Edző: Dusan Kapusta
Kiállítások: 10, ill. 14 perc+10 perc fegyelmi (Csíki Z.)
MESTERMÉRLEG
Greg Lindqvist: – Nem volt valami jó meccs, legalábbis ami minket illet: szétszórtan játszottunk, sokszor eladtuk a korongot, ugyanakkor majd' hatszor annyit lőttünk, mint az ellenfél... Különbözőek a céljaink, ám ezen a meccsen mindkét csapat a három pontért hajtott, ez most nekünk sikerült.
Gröschl Tamás (másodedző): – Tény, hogy fiatal a csapatunk, de ellenfelünk többet tett a sikerért, és bizonyos tekintetben könnyű meccse volt. Többet vártam az első sorunktól.

FEHÉRVÁRI TITÁNOK–HC CSÍKSZEREDA (romániai) 2–4 (0–1, 0–1, 2–2)
Székesfehérvár, 250 néző. V: Kókai, Pálkövi Zs., Kedves, Sindel
TITÁNOK:
Kornakker
Beukeboom, Láday – Szabó B., Reiter A. – Vas Márk, Kiss R. – Sándor F.
Kiss P. (1), Lewis, Mihály Ákos – BENNETT 1 (1), Madácsi 1, Szita (1) – Császár, Hamvai, Mazzag – Vizi
Edző: Kiss Dávid
CSÍKSZEREDA: Lundström
Salló A., Sulakov – Flinta (1), Papp Sz. 1 – Gecse, Győrfy – Farkas T.
Mihnov, Panov, Részegh T. – BECZE T. (3), Taratuhin (1), VALCHÁR 3 – Bíró T., Fodor Cs., Rokaly N. – Antal Zs., Casaneanu, Horváth L.
Mb. edző: Hozó Levente
Kiállítások: 4 perc, ill. 8 perc+10 perc fegyelmi (Bíró T.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Az elmúlt két meccsen az első két helyezett ellen vissza tudtunk jönni, hogy nyílt legyen a mérkőzés az utolsó percig. Sajnos a sérülések kísértenek minket az utóbbi időben, ezzel most küzdünk, de nincs sok időnk bánkódni, jön a következő megméretés.
Hozó Levente: – Tudtuk, hogy egy fiatal, pörgős csapattal fogunk szembenézni, örülök, hogy a jó emberelőnyös játéknak is köszönhetően mindhárom pontot elvittük.

GYERGYÓI HK (romániai)–ÚJPEST 6–2 (3–1, 2–0, 1–1)
Gyergyószentmiklós, 970 néző. V: Csata, Sikó, Rédai, Péter V. (romániaiak)
GYERGYÓ: Gorjacsevszkih
Jezsov, Kozma 2 (1) – Góga 1 (1), Orbán Sz. – Ferenc, Nagy Cs.
Constantin 1 (1), Pesztunov (1), Tomanek (1) – Péter Zs., Vesutkin (2), Vorobjev (2) – Barabás, Csergő, Daradics – Benedek 1 (1), Elekes (2), Ivácson 1
Edző: Vitalij Donika
ÚJPEST: Sila
Huba (1), Szaller – P. J. Kiss, Rusk – Kovács A., Varga A. – N. Nagy
Hebar 1, Ropret, Sikorcin (1) – Kocsis (1), Nemes 1, Szalma – Benk, Csányi, Stefishen – Kovács S., Mansson
Edző: Szilassy Zoltán
Kiállítások: 16 perc, ill. 22 perc+10 perc fegyelmi (Hebar, Rusk)

DEAC–Schiller-Vasas HC 2–0 (1–0, 1–0, 0–0)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 21 15 4 2 95–46 +49 55
2. Csíkszereda 23 17 1 1 4 112–73 +39 54
3. DEAC 22 13 1 3 5 86–62 +24 44
4. Corona Brasov 23 12 4 7 85–65 +20 44
5. UTE 21 10 3 3 5 79–60 +19 39
6. Gyergyói HK 22 9 1 2 10 73–79 –6 31
7. Dunaújvárosi Acélbikák 19 8 2 1 8 80–67 +13 29
8. Fehérvári Titánok 21 5 2 2 12 74–85 –11 21
9. Vienna Capitals II 20 4 1 15 57–98 –41 14
10. Hokiklub Budapest 20 3 2 15 51–98 –47 11
11. Vasas HC 20 1 4 15 32–91 –59 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik