Erste Liga: a MAC hatot ütött; szétlövéssel nyert a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.20. 20:37
null
Kilencgólos meccsen nyert a MAC (Fotó: Facebook/MAC Budapest felnőtt jégkorongcsapata)
A MAC és az Újpest is győzött a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.


A MAC 5–0-s rohammal kezdett idegenben, a Dunaújváros csak ezt követően tudta megszerezni az első gólját – lényegében már az elején eldőlt a találkozó. A MAC-nak belefért az is, hogy 2–0-ra elbukja az utolsó harmadot, a vége 6–3-as vendégsiker.

Néhány másodperc volt már csak hátra az első húsz percből az Újpest és a Vienna Capitals II meccsén, amikor a magyar együttes megszerezte a vezetést. Az állás nem változott a harmadik játékrészig, de az utolsó harmadban a lilák hat és fél perc alatt hármat is ütöttek, így 4–0-ra győztek.

A szétlövésig ment a Fehérvár és a Ferencváros összecsapása. A második harmadban egy-egy gólt ért el mindkét együttes, ám sem az első, sem a harmadik játékrészben, valamint az ötperces hosszabbításban sem találtak kapuba a felek. A szétlövést Virág Tamás révén a Ferencváros nyerte meg.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
Dunaújváros Acélbikák–MAC Budapest 3–6
(1–5, 0–1, 2–0)
Dunaújváros, 500 néző. V: Varjú, Soós, Soltész, Pálkövi
DAB: Duschek (Koitmaa) – Orbán A., Mestyán – Hetényi P., Szkripec – Hruby, Lencsés – Erdélyi T.
Silló, Odnoga, Azari – LÉRÁNT 1 (1), Izacky (1), NOVOTNY 1 (1) – Németh P., Borbás, Nagy M. – Török, Makovics, Tanka 1
Edző: Jason Morgan
MAC: Bálizs – Nagy K. 1, Kereszturi (1) – MacAulay (1), Kovács B. – Cunningham, Garát
POZSGAI (2), Terbócs (1), Vokla – KLEMPA 3 (1), BROWN (1), DANSEREAU 1 (1) – Somogyi 1, B. Orban, Jokila – Tóth G. (1), Tóth R., Molnár D.
Edző: Majoross Gergely
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Jason Morgan:
– Tudtuk jól, milyen erős a MAC, ezért sem engedhettünk volna neki pluszperceket, illetve magunknak ekkora kihagyásokat. Már az első harmadban hiányoltam az ütközéseket, és nem tudtuk elérni, hogy kizökkenjenek a saját ritmusukból. Úgy látom, fejben vannak problémák a fiúknál, ezen kell változtatnunk.
Majoross Gergely: – Nagyon erősen kezdtünk, úgy, ahogy mindig is szeretnénk. A góljaink után felszabadultan játszottak a fiúk, és amit kértem, maradéktalanul megcsinálták. Sikerült a DAB-ot kizökkenteni, és ennek meglett az eredménye.

UTE–Vienna Capitals II 4–0 (1–0, 0–0, 3–0)
Megyeri út, 486 néző. V: Kincses, Babic, Muzsik, Berkesi
ÚJPEST: SILA – Kiss D. (1), Huba – Varga A., Hegyi Á. – Nagy N. 1, Pokornyi – Dósa
Benk, Cseter 1, Caládi 1 – Szalma, SIKORCIN 1 (1), Ropret (1) – Becze T. (1), Nemes, SÁGI (1) – Pichler, Schmál, Turbucz
Edző: Szilassy Zoltán
VIENNA: Zimmermann – Wolf, Kruckovyc – Piff, Karitnig – Leitner, Kuqali
Szabad, Schlögl, Schönwetter – Vendis, F. Maxa, Artner – A. Maxa, Janisch, Preiser – Bolterle
Edző: Christlan Dolezal
Kiállítások: 18, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Ezek a meccsek sosem könnyűek, sokszor nem is találtuk a kapuhoz vezető utat. Voltak helyzeteink, de gyakran túlkombináltuk őket. Végül a harmadik harmadban érvényesítettük a fölényünket, úgyhogy örülök a három pontnak, és főleg annak, hogy nem kaptunk gólt.

Fehérvári Titánok–Ferencváros 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Székesfehérvár, 420 néző. V: Nagy A., Kókai, Árkovics, Váczi
FEHÉRVÁR: KORNAKKER – VEHMANEN, Imre (1) – Reiter, Szabó B. – Láday, Szaller – Takács B., Madácsi
Schoenmakers (1), SZITA 1, Ainsworth – Antilla, Hamvai, Mazzag – Vizi, Péter A., Kiss P. – Kocsis F., Kiss Zs., Balogh B.
Edző: Kóger István
FERENCVÁROS: SEVELA – Hietamäki, Lengyel – JABORNÍK (1), Korbuly – Jászai, Owen – Lakatos, Farkas L.
Dubek, TENDLER (1), Fliszár – Könczei, Virág T. 1, Németh A. – Rafaj, SHUPE 1, Szappanos – Bödök, Inglis, Tóth Renátó
Edző: Greg Lindqvist
Kiállítás: 17+végleges fegyelmi (Láday), ill. 18 perc+10 perc fegyelmi (Fliszár)
MESTERMÉRLEG
Kóger István:
– Ez volt az a mérkőzés, amely után borzasztóan örülsz az egy pontnak, de iszonyúan mérges vagy az elveszített kettő miatt. Volt esélyünk és nyerhettünk volna a rendes játékidőben.
Greg Lindqvist: – Korábban is megnyerhettük volna a mérkőzést, ám a Fehérvár kapusa nagyon jól védett. Elégedett vagyok a két ponttal. Az emberhátrányos játékunk nem volt rossz, hiszen gólt is lőttünk belőle. Ez a találkozó a jobb meccseink közé tartozott…

AZ ÁLLÁS
1. DVTK Jegesmedvék 10 8 1 1 38–17 +21 26
2. MAC Budapest 11 8 3 45–24 +21 24
3. Újpest 10 7 3 29–22 +7 21
4. Ferencváros 10 5 1 4 40–30 +10 17
5. Csíkszereda 9 5 4 29–24 +5 15
6. Fehérvári Titánok 9 3 2 4 29–40 –11 11
7. Corona Brasov 9 3 1 5 27–28 –1 10
8. Dunaújvárosi Acélbikák 11 3 8 25–40 –15 9
9. Vienna Capitals II 11 1 10 21–58 –37 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik