Erste Liga: a Fradi-szív a zöld-fehér sikerek titka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.30. 19:51
A Fradi-szív a sikerek kulcsa Fodor Szabolcs, a jégkorong Erste Ligában éllovas FTC-Telekom vezetőedzője szerint.

A zöld-fehér együttes hétfőn 2–0-ra legyőzte az Újpestet, ezzel ünnepelte a klub jégkorongszakosztályának 90 éves fennállását, egyben sorozatban a 15. mérkőzését nyerte meg a ligában, megközelítve a MAC Újbuda 16-os csúcsát.

Úgy látszik az eredményekből, nagyon hamar sikerült elérni, hogy mindenki tegye oda szívét-lelkét, akár az edzésen is, és ez meghálálja magát” – fogalmazott Fodor az M1 aktuális csatornának kedden.

A tréner kiemelte, a profizmusban hisz, hogy mindenki a maximumot tegye hozzá a csapathoz a fizioterapeutától az elnökig. Rámutatott, a csúcsbeállítás lehetősége motiváció és teher is egyben, az ő feladata, hogy utóbbi ne nyomja agyon a játékosokat.

Csak a közeli célokra fókuszálunk, nem szabad nagyon előre tekinteni, hisz az sosem jó. Ma pihentek a srácok, holnap újra edzünk Pesterzsébeten” – mondta a pénteki, Vasas elleni találkozó felkészüléséről.

Hozzátette: az elmúlt évtizedekben azt érezte játékosként, majd edzőként, hogy a Fradi-szív a klub jégkorongszakosztályában kihalt, pedig ő gyerekként még megtapasztalta ezt. Kifejtette, „jó szellemiségű sportembereket” igazoltak, akiktől nem áll messze a küzdelem, ettől pedig már csak egy lépés, hogy azonosuljanak a szellemiséggel, amely a hétfői összecsapáson újra sikert hozott.

A zöld-fehérek egy meccsel kevesebbet játszottak az Erste Ligában, mint a mögöttük egy ponttal második Csíkszereda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik