Előnyben a Dab.Docler, döntőben a Csíkszereda

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 20:33
null
A Miskolc kikapott a Dunaújvárostól (Fotó: Korponai Tamás)
A jégkorong Mol Liga egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőjének harmadik felvonásán idegenben nyert a Dab.Docler és a Csíkszereda is. A csíkiak ezzel le is zárták az Érsekújvár elleni párharcot, és bejutottak a sorozat fináléjába, míg az Acélbikák összesítésben 2–1-re vezetnek a Miskolc ellen, és egy lépésre kerültek a döntőtől. A magyar párharc egyben bajnoki aranycsata is. Folytatás, és talán zárás csütörtökön 18 órától.

1. harmad

Kiegyenlített mezőnymunkával indult a találkozó, amelyen az első harmad közepén a Miskolc kivédekezett emberhátrányt, valamint némi játékvezetői videózást követően szerzett vezetést Tóth Adrián révén. Sokáig azonban nem örülhettek az előnyüknek, mert 25 mp-cel később egyenlítettek a vendégek: Jozef Mihálik volt eredményes. Sőt az Acélbikáknak lehetőségük adódott a vezetés átvételére is, de kihagyták az emberelőnyt. A 17. percben elcserélte magát a DAB, de miután Galanisz Nikandrosz egy elcsípett koronggal ziccerbe került és kihasználatlanul hagyott – Gyenes Dávid hárított bravúrosan –, a miskolciak tulajdonképpen örülhettek annak, hogy fórban játszva nem kerültek hátrányba. A végjátékba azért csöppent egy kis playoffíz is: Fodor Szabolcs és Szappanos Dávid párban közelíthette meg a büntetőpadot (1–1)

2. harmad

Gólt nem hozott a második játékrész, ellenben színvonalas és jó iramú játékot, benne kevés játékmegszakítással és temérdek helyzettel, lövéssel viszont igen. A továbbra is jó formát mutató Gyenes újabb bravúros védéssel vétette észre magát, miközben a vendégek egy, a házigazdák két emberelőnyt puskáztak el. A két harmad során három-három előnyt hagytak kihasználatlanul a felek, ez elég lett volna a mérkőzés eldöntéséhez is, amely viszont így továbbra is nyílt maradt. Az újvárosiak kapujában Peter Sevela 19, Gyenes 23 védett lövésnél járt (1–1)

3. harmad

A harmad elején Galanisz, megcsillantva páratlan képességeit, remekbe szabott gólt lőtt, ami megzavarta a gólhátrányba kerülő házigazdákat. Két perc sem telt el, Tőkési Lajos növelte az újvárosi előnyt – azért ehhez a gólhoz kellett a hazai védelem erős asszisztálása is, hiszen a rutinos bekk harmadik próbálkozásából született meg a gól –, majd egy perc elteltével már végleg eldőlt a mérkőzés. Akkor Galanisz duplázott. A hátralévő tizenkét és fél perc alatt már nem történt fordulat (1–4)

Érsekújvár–Csíkszereda

A korai hazai vezető gólra még az első harmadszünet előtt kettővel válaszoltak a vendégek. A második felvonás, annak is a végjátéka azonban a harmadik vendéggólt is meghozta, eldőlni látszott a mérkőzés, egyben az elődöntő is. A végeredményt a mérkőzésen duplázó Lubomir Hurtak állította be az 59. perc végén. (1–4)

JÉGKORONG, MOL LIGA (EGYBEN OB I DÖNTŐ)
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

MISKOLCI JEGESMEDVÉK DAB.DOCLER 1–4
(1–1, 0–0, 0–3)
Miskolc, 1700 néző. Vezette: Nagy A., Haszonits, Gangel, Pálkövi
MISKOLC: Gyenes – Cowan, Hegyi Á., Ritó, Fodor Sz., Miskolczi – Szirányi B., Atkinson, Smith, Nagy K., Szilágyi – Gőz, Tóth A., Dubek, Saluga – Rafaj, Nagy G., Popovics
DUNAÚJVÁROS: SEVELA – NAGY R., Hüffner, Pavuk, Gröschl, Virág T. – Lindgren, KISS D., Kiss Á., GALANISZ, Szappanos – TŐKÉSI, CHVÁTAL, Azari, MIHÁLIK, Peterdi – Strenk, Papp V., Vaszjunyin
Gólok: 11:17: Tóth A. (Saluga, Dubek, 1–0). 11:42: Mihálik (Azari, Peterdi, 1–1). 44:20: Galanisz (1–2). 46:05: Tőkési (1–3). 47:34: Galanisz (1–4)
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Dunaújváros javára
KÖVETKEZIK
: 4. mérkőzés. Csütörtök, 18.00: Miskolc–Dunaújváros
MESTERMÉRLEG

Tim Kehler:
– Három perctől eltekintve nagyon jól hokiztunk, különösen a második harmadunk tetszett. De aztán az ellenfél legjobb játékosa nagyon fontos gólt lőtt, és eldőlt a meccs. A harmadik kapott gólunk nagyon peches volt, aztán kicsit elfáradtunk mentálisan, és kaptunk még egyet. A meccs nagy részében kontroll alatt tartottuk az ellenfél legjobbjait, de Galanisz kiszabadult, a klasszisok képesek erre. Nekünk most arra van szükségünk, hogy a mi legjobbjaink is előlépjenek.
Stephan Lundh:
– Nagyon okosan játszottunk, nem sok területet hagytunk a Miskolcnak. Annak ellenére, hogy az első meccset hét kettőre megnyertük, sokáig az is szoros volt. Most az volt a kulcs, hogy egy egy után megszereztük a vezetést, és gyorsan ütöttünk még kettőt. Galanisz, Gröschl és Mihálik, azaz a csapat gerince nagyon jól teljesített. Nagyon hálás vagyok a bekkjeinknek, de Galanisznak is, akitől talán sportszerűtlenül, de mindig csodákat várunk. Ugyanakkor nem hiszem, hogy sokkal jobb csapatunk lenne, mint a Miskolcnak vagy akár a Csíkszeredának.

ÉRSEKÚJVÁR (szlovákiai)–HSC CSÍKSZEREDA (romániai) 1–4 (1–2, 0–1, 0–1)
Érsekújvár, 526
néző. V: Babic, Halassy, Abonyi, Moravec (szlovák)
Gólok:
Ruzicka, ill. Hurtaj 2, Molnár Zsombor, Moldován
Kiállítások:
2, ill. 6 perc
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye:
3–0 a Csíkszereda javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik