EBEL: példátlan mennyiségben termelte a gólokat a Volán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.26. 21:12
null
Szenzációs teljesítménnyel győzött a Volán (Fotó: Facebook/Fehérvár AV19)
A Fehérvár AV19 8–4-re legyőzte a Black Wings Linz együttesét az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokság (EBEL) kedd esti fordulójában.



David Gilbert nagyszerű lövésével a fehérváriak megszerezték a vezetést a 8. percben. Erre Lukas Philipp válaszolt, de három perccel később a Volán ismét magához ragadta az előnyt. Sőt, 35 másodperc múlva már 3–1-re vezetett a magyar együttes – Jonathan Harty és Hári János köszönt be – így ért véget az első harmad.

A második játékrész elején gyorsan szépített a Linz, de a francia Antonin Manavian révén ismét kétgólosra hízott a Volán fórja. Végül Fabio Hofer is eredményes volt, így a Volán 4–3-as előnnyel várhatta a befejező harmadot.

A 49. percben Kóger Dániel találatával sokáig 5–3 volt az állás, ám három és fél perccel a vége előtt a Linz ismét közelebb jött. Azonban a hazai szurkolóknak nem kellett túl sokáig izgulniuk, mert egy perccel később Hári a második gólját is beütötte. Az osztrákok kockáztattak, lehozták a kapust, de szerencsére ez a húzás nem jött be. Sőt, a Fehérvár, egész pontosan Erdély Csanád, még kétszer betalált.

Először ütött nyolc gólt a Volán a szezonban (hét- és hattalálatos meccse sem volt még), ennek köszönhetően kiütéssel szerezte meg a három pontot.

JÉGKORONG, EBEL
Fehérvár AV19–Black Wings Linz (osztrák) 8–4
(3–1, 1–2, 4–1)
Székesfehérvár, 3205 néző. V: Babic, Siegel, Gatol, Kaspar (mindhárom osztrák)
FEHÉRVÁR: CARRUTH – Stipsicz (1), Vidmar – Uotila, Manavian 1 (2) – Harty 1 (1), Szabó D. – Kóger 1 (2), HÁRI J. 2 (1), ERDÉLY 2 – Luttinen (2), Latendresse (2), GILBERT 1 (3) – Vincze P. (1), Reisz, Szabó K. – Szaller, Kocsis, Kiss Zs. Edző: Hannu Järvenpää
LINZ: Ouzas (Janny) – Altmann, Dorion (1) – Kirchschläger, D'Aversa – O'Brien, R. Lukas – Piche, Freunschlag – Lebler 1 (1), Locke (1), Hofer 1 (1) – Broda, Schofield, DaSilva – Spannring 1, P. Lukas 1, Kristler – Franz, Gaffal, Moderer (1). Edző: Troy Ward
Kiállítások: 6, ill. 14 perc
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– A Linz erős együttes, remek támadókkal, így fontos volt, hogyan védekezik a csapat. A játékosok remekül megoldották a feladatot, és hogy nyolc gólt lőttünk, az óriási öröm. Azt hiszem, most az hozta meg a sikert, hogy elhitték, képesek jó teljesítményt nyújtani. Nagyon elégedett vagyok a csapattal.

További eredmények:
Dornbirn–Bolzano 2–3 – h. u.
VSV–Medvescak 3–8
Innsbruck–Salzburg 4–3
Znojmo–Vienna Capitals 1–2 – h.u.
Graz–Klagenfurt 1–4

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 31 21 1 3 6 102–65 +37 68
2. Klagenfurt 32 19 1 1 11 92–74 +18 60
3. Linz 32 16 2 3 11 109–93 +16 55
4. Salzburg 32 16 3 13 110–91 +19 54
5. Innsbruck 32 13 3 3 13 103–98 +5 48
6. Dornbirn 32 12 3 5 12 93–92 +1 47
7. Fehérvár AV19 32 10 5 2 15 76–105 –29 42
8. Medvescak Zagreb 31 11 2 4 14 88–98 –10 41
9. Graz 32 10 4 2 16 93–109 –16 40
10. Villach 32 11 2 3 16 86–102 –16 40
11. Znojmo 32 9 4 5 14 84–100 –16 40
12. Bozen Südtirol 32 9 4 3 16 85–94 –9 38

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik