EBEL: otthonában győzte le a listavezetőt a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2019.12.15. 19:20
null
Yogan (12) volt a mezőny legjobbja (Fotó: Facebook.com/FehérvárAV19)
Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (EBEL) vasárnapi játéknapján a Hydro Fehérvár AV19 idegenben 5–2-re győzött a listavezető RB Salzburg otthonában.

 

Októberben látogatott legutóbb Salzburgba az Erste Ligában szereplő Fehérvár AV19, és ahogy akkor is, most is sikerült begyűjtenie a három bajnoki pontot a listavezető otthonában. A gól nélkül első húsz percet követően ugyan hamar vezetést szereztek a hazaiak, de a fehérváriak gyorsan egyenlítettek, sőt, nem egész öt perccel a második szünet előtt – mint később kiderült – a remek napot kifogó Andrew Yogan első góljával fordítani is tudtak.

Az RB még a pihenő előtt egalizált, ám a harmadik harmadban ismét rákapcsolt a Volán: előbb Mikko Lehtonen juttatta ismét vezetéshez a csapatot, majd Yogan használt ki egy éppen lejáró kettős emberelőnyt –utóbbi az első négy találatból egyaránt kivette a részét: 2 gól mellett 2 gólpasszal zárt.

A végeredményt valamivel több mint egy perccel a vége előtt Szita Donát állította be, betalálva az üresen hagyott salzburgi kapuba. Az AV 19 ezzel egymást követő második meccsét is megnyerte, így legutóbbi hét mérkőzéséből ötször is győzni tudott.

EBEL, ALAPSZAKASZ
Salzburg–Fehérvár AV19 2–5 (0–0, 2–2, 0–3)
Salzburg, 2498
néző. V: Gruber, Ofner, Gatol, Nothegger (osztrákok)
SALZBURG:
Herzog
Heinrich, Regner – JOSLIN (2), Mikkelson – Pallestrang, L. Viveiros – Schreier, Jakubitzka
T. Raffl, Kolarik 1 (1), Hughes – Brickley (1), Baltram, Holloway – Hochkofler, Schiechl, Huber 1 – Witting, Pilloni, Feldner
Edző: Matt McIlvane
FEHÉRVÁR: OUZAS
Busenius, T. Campbell (1) – Caruso (1), Tikkanen – Stipsicz, Szabó Dániel
Szita 1, Reisz, Sárpátki – Kóger D., Sarauer, Erdély Cs. – Mihály Ákos, Girard (1), LEHTONEN 1 – YOGAN 2 (2), TIMMINS 1 (1), KURALT (2)
Edző: Hannu Järvenpää
Kiállítások: 18, ill. 10 perc
Kapura lövések: 27–32
MESTERMÉRLEG
Matt McIlvane: – Túl sok időt kellett emberhátrányban töltenünk, mert nem sikerült letisztítanunk a botos játékunkat: a záró harmad felét hátrányban töltöttünk, voltunk kettősben is, így nehéz győzni… A Fehérvár nagy, ügyes és jól korcsolyázó játékosokból áll, kiváló edzője van, nem lehet kérdés, hogy remek csapat.
Hannu Järvenpää: – Ez a sikerünk a pén­te­kiben gyökerezik, mert ha nyersz, az ön­bizalmat szül. A srácok tele voltak energiával, és úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna. Meg­voltak a lehetőségei a Salzburgnak is az első harmadban, utána viszont mi jöttünk, és remekeltünk, ráadásul a fiatal sorunk is parádézott.

További eredmények: Bozen Südtirol (olasz)–Vienna (osztrák) 0–3, Dornbirn (osztrák)–Villach (osztrák) 1–3, Graz (osztrák)–Znojmo (cseh) 4–3 – h. u., Klagenfurt (osztrák)–Linz (osztrák) 4–5

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K GK
P
1. Salzburg 26 13 5 2 6 89–58 +31 51
2. Klagenfurt 26 14 2 2 8 78–51 +27 48
3. Linz 25 14 1 4 6 87–72 +15 48
4. Vienna Capitals 25 13 2 3 7 72–59 +13 46
5. Znojmo 26 12 2 3 9 88–83 +5 43
6. Bozen Südtirol 27 11 4 1 11 80–76 +4 42
7. Villach 26 11 2 2 11 78–70 +8 39
8. Fehérvár AV19 27 10 3 2 12 77–85 –8 38
9. Graz 26 10 2 2 12 68–79 –11 36
10. Innsbruck 26 5 3 3 15 74–107 –33 24
11. Dornbirn 26 3 1 3 19 52–103 –51 14

 

Jegyzőkönyv és tabella később.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik