EBEL: négyből négy – a Volán megint megverte a Klagenfurtot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.18. 21:38
null
Ebben az EBEL-szezonban fehérvári fölény jellemezte a Klagenfurt elleni párharcokat (Fotó: Facebook/Fehérvár AV19)
A Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata 3–1-es győzelmet aratott idegenben a Klagenfurt felett az osztrák bajnokság (EBEL) 39. fordulójában.

 

A Volán hivatalos Facebook-oldalának beszámolója szerint a gól nélküli első harmad kiegyenlített játékot hozott, majd miután a második játékrész elején a fehérváriak átvészelték a hazai rohamokat, a harmadik második felében Sarauer Andrew és Eric Meland révén kétgólos előnybe kerültek (0–2).

A záró felvonás elején a többet támadó osztrák csapat szépített, ám valamivel több mint egy perccel a mérkőzés végét jelző dudaszó megszólalása előtt a vendégek Meland második góljával pontot tettek a meccs végére (1–3).

A Volán a legutóbbi négy mérkőzésén három győzelmet aratott az EBEL-ben, míg a Klagenfurt ellen az osztrák bajnokság jelenlegi kiírásában mind a négy alapszakaszmeccsét megnyerte – viszont most először győzött legalább kétgólos különbséggel.

JÉGKORONG EBEL
KLAGENFURT (osztrák)–FEHÉRVÁR AV19 1–3 (0–0, 0–2, 1–1)
Klagenfurt, 3191
néző. V: Bulovec (szlovén), Stolc, Kontschneider, Pardatscher (osztrákok)
KLAGENFURT: Haugen – Comrie 1, Fischer – Gartner, Schumnig – Strong, Unterweger – Harand, Duller – S. Geier, Koch, Petersen (1) – Richter, Neal, Kozek – Bischofberger, Wahl, Hundertpfund – Kraus, Liivik, Witting. Edző: Petri Matikainen
FEHÉRVÁR: Carruth – Harty, Szabó Dániel – Caruso (1), Meland 2 – Stipsicz, Tikkanen – Reisz, Hári J. (1), Kuralt – Luttinen, Koskiranta (1), Sofron – Erdély Cs. (1), Sarauer 1, Phillips (1) – Szita, Sárpátki, Wishart. Edző: Hannu Järvenpää
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Kapura lövések: 33–21
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Egyre jobban és jobban játszottunk, noha a második harmadban bajba kerülhettünk volna, ehhez kétség sem férhet. A harmadikban aztán okosan védekeztünk, és nagyszerű három pontot szereztünk. A srácok kiválóan jégkorongoztak, nagyszerű csapatot alkotnak, én pedig rendkívül elégedett vagyok a győzelemmel, amelyet néhány elég tisztátalan Klagenfurt-húzás dacára értünk el.

További eredmények: Graz–Salzburg 5–4, Linz–Innsbruck 4–2, Vienna Capitals–Villach 5–2, Bozen Südtirol–Medvescak Zagreb 11–0

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 39 22 5 4 8 143–102 +41 80
2. Graz 39 21 6 2 10 150–104 +46 77
3. Klagenfurt 39 20 5 3 11 133–90 +43 73
4. Bozen Südtirol 39 19 2 6 12 116–92 +24 67
5. Salzburg 38 18 3 5 12 151–111 +40 65
6. Fehérvár AV19 39 16 5 4 14 137–136 +1 62
7. Linz 39 17 2 5 15 120–120 0 60
8. Dornbirn 38 16 2 4 16 118–118 0 56
9. Znojmo 38 16 1 3 18 138–143 –5 53
10. Innsbruck 39 11 8 3 17 133–146 –13 52
11. Villach 39 7 4 1 27 96–139 –43 30
12. Medvescak Zagreb 38 6 3 29 71–205 –134 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik