EBEL: elképesztő meccset nyert meg a Fehérvár a rekordbajnok ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 20:43
null
Harmadszor is a fehérváriak örülhettek a Klagenfurt ellen (Fotó: Fehérvár AV19)
A szezonban harmadszor is legyőzte a rekordbajnok Klagenfurtot a Fehérvár AV19, amely a gólgazdag harmadik játékrész után 5–4-es sikert könyvelhetett el az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokságban (EBEL).

 

A válogatott szünet utáni első meccsét játszotta a magyar együttes a vesztett pontokat tekintve holtversenyben legjobban álló Klagenfurttal – akit nem mellesleg a szezonban már kétszer legyőzött, egyszer szétlövésben, egyszer hosszabbításban.

A székesfehérvári csapat ezúttal is jól kezdett, két harmad után 3–0-ra vezetett, de az osztrákok a harmadik szakaszban négy perc alatt egy gólra felzárkóztak, majd a harmad felén kicsivel túl egyenlítettek is. Nem sokkal később azonban Erdély Csanád újra vezetéshez juttatta a hazaiakat, azután Szabó Dániel is betalált, majd a végére maradt még egy vendéggól.

A Fehérvár a legutóbbi hat mérkőzésén az ötödik sikerét aratta.

JÉGKORONG
EBEL

FEHÉRVÁR AV19–KLAGENFURT (osztrák) 5–4 (2–0, 1–0, 2–4)
Székesfehérvár, 2960
néző. V: Fichtner, Smetana (osztrákok), Nagy A., Soós
FEHÉRVÁR: Carruth – Harty, Glenn – Caruso (1), Meland – Stipsicz, Tikkanen – Szabó Dániel 1 (1) – Sille Timotej (2), Hári J. (3), Kuralt 2 – Erdély Cs. 1, Koskiranta, Sárpátki – Reisz, Sarauer 1 (1), Phillips – Szabó K., Szita. Edző: Hannu Järvenpää
KLAGENFURT: Madlener – Comrie 1 (1), Fischer – Gartner (1), Schumnig – Unterweger 1, Strong – Obersteiner, Duller – Kozek, Koch, Petersen 1 (1) – Bischofsberger (1), Wahl 1 (1), S. Geier – Harand, Neal, Richter – Kraus, Liivik, Witting. Edző: Petri Matikainen
Kiállítások: 14, ill. 8 perc
Kapura lövések: 21–27
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Ha a csapatod ebben a bajnokságban képes meccset nyerni, elégedett lehetsz. Az első harmadban nagyon jól és gyorsan hokiztunk, a másodikban pedig mindkét oldalon sok helyzet adódott. A harmadikban aztán sokszor kerültünk emberhátrányba, kaptunk is belőlük gólokat, de az jó, hogy mi is be tudtunk találni fórban, ami nem sokszor történt meg velünk a legutóbbi négy-öt fordulóban.
Petri Matikainen: – Az első két harmadban lassúbbak voltunk, és nem is küzdöttünk eléggé. Csak a záró harmadban kezdtünk el játszani, akkor még a győzelmet is megszerezhettük volna, ám a Fehérvár kihasználta a lehetőségeit és megérdemelten nyert.

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 28 15 4 2 7 94–75 +19 55
2. Salzburg 27 15 2 3 7 116–77 +39 52
3. Graz 28 13 5 2 8 102–78 +24 51
4. Klagenfurt 27 14 3 3 7 87–66 +21 51
5. Bozen Südtirol 28 14 2 3 9 79–68 +11 49
6. Linz 28 14 1 3 10 87–78 +9 47
7. Znojmo 28 12 1 3 12 96–99 –3 41
8. Fehérvár AV19 28 9 5 3 11 91–105 –14 40
9. Innsbruck 28 8 5 3 12 98–108 –10 37
10. Dornbirn 28 10 1 3 14 81–91 –10 35
11. Medvescak Zagreb 26 6 3 17 62–106 –44 21
12. Villach 28 4 3 1 20 65–107 –42 19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik