EBEL: az utolsó percek hozták meg a fehérvári sikert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.25. 20:32
null
Idegenben visszavágott a Fehérvár a hazai jégen elszenvedett vereségért a Villachnak (Fotó: Fehérvár AV 19/Soós Attila)
Győzelemmel folytatta szereplését az osztrák jégkorongligában (EBEL) a Fehérvár AV 19: a magyar csapat a Villach otthonában diadalmaskodott 4–2-re a középszakaszban.

 

A Fehérvár szempontjából nem kezdődött jól a találkozó, az első harmadban ugyanis a sérülése miatt Sofron Istvánt nélkülöző Villach megszerezte a vezetést. A második játékrész elején emberelőnyből egyenlítettek a vendégek, Eric Meland volt eredményes, bő két perc múlva pedig már vezetett is a magyar csapat Jeff Lovecchio találatával. Erre azonban még volt válasza a házigazdának, így a záró harmadot 2–2-es állással várhatták a felek.

A Fehérvár nem bízta a véletlenre, az 52. percben Meland második góljával megszerezte ismét a vezetést, majd egy perccel a vége előtt Juha Uotila üres kapuba ütött találatával el is döntötte a meccset. A magyar csapat sorozatban második meccsét nyerte meg, és nagy lépést tett a rájátszás felé.

EBEL
Középszakasz, alsóház
EC VILLACHER SV (OSZTRÁK)–FEHÉRVÁR AV19 2–4 (1–0, 1–2, 0–2)
Villach, 2685
néző. V: Piragic (horvát), Zrnic (szlovén), Kontschieder, Seewald (osztrákok)
VILLACH: Herzog – Bacher, Glenn – Shields, Brunner – Stebih, Labrecque (1) – Kragl – Verlic, Sarauer, Hickmott – N. Petrik 1, F. Maxa (1), Kromp (1) – Beach 1, Walter (1), Antonitsch – B. Petrik. Edző: Markus Peintner
FEHÉRVÁR: Carruth – Uotila 1, Meland 2 – Stipsicz (1), Manavian – Vidmar (1), Palin – Szabó B. – Kóger D. (1), Hári J. (3), Erdély – LoVecchio 1, Latendresse (1), Gilbert – Antilla, Music (1), Sárpátki – Szabó K., Reisz, Kocsis. Edző: Hannu Järvenpää
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Nagyon jó mérkőzés volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Villachnak rövid volt a padja, de a lényeg, hogy megtaláltuk az utat a sikerhez – nagy győzelem ez most nekünk. Mindig érzelemdús Villachban meccselnem korábbi csapatom ellen, ezért sohasem fogok itt látványosan ünnepelni győzelmet. A srácok hétfőre szabadnapot kapnak, de utána harcolunk tovább, pontokat kell szereznünk az utolsó három meccsünkön. Jó csapatunk van, jól állunk, van esélyünk bejutni a playoffba.

További eredmények: Dornbirn (osztrák)–Bozen (olasz) 4–1, Graz (osztrák)–Znojmo (cseh) 4–3 – h. u.
Felsőház: Innsbruck (osztrák)–Klagenfurt (osztrák) 4–2, Salzburg (osztrák)–Medvescak Zagreb (horvát) 4–5 – h. u., Vienna Capitals (osztrák)–Linz (osztrák) 5–6

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. Dornbirn 7 5 0 1 1
29–22 7 22 (6)
2. Fehérvár AV 19 7 4 0 2 1
17–15 2 15 (1)
3. Bozen 7 3 1 0 317–11 6 13 (2)
4. Villach 7 3 1 0 3
20–20 0 11 (0)
5. Znojmo 7 2 1 1 3
17–17 0 9 (0)
6. Graz 7 0 1 0 6
14–29 -15 6 (4)
Zárójelben az alapszakaszból hozott bónuszpontok.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik