EBEL: az utolsó helyen álló Dornbirn nyert Fehérváron

Vágólapra másolva!
2020.01.12. 19:49
null
Szita Donátnak (26) ma nem ment a góllövés (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A két egyaránt nem túl rózsás formában lévő csapat mérkőzésén a sereghajtó Dornbirn 3–1-re jobbnak bizonyult a Fehérvárnál a Raktár utcában, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy az AV19 nem végezhet a 9. helynél előrébb az alapszakaszban.

 

A Dornbirn elleni mérkőzéssel megkezdte az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának hajráját a Fehérvár AV19. Utolsó három meccsét egyaránt hazai pályán játszó fehérváriak a ligautolsó ellen meglehetősen pechesen kezdtek: hiába lőttek majdnem négyszer annyit kapura az első 20 percben, mint az osztrákok (11 a 3 ellen), a szünetre a vendégek mehettek előnnyel.

A második harmad közepén úgy tűnt, egyenlített a fehérvári csapat, ám a játékvezetők végül visszavonták Anze Kuralt gólját, s a vendégek pillanatokon belül büntettek, azonnal megduplázták az előnyüket.

A harmadik játékrész elején rögtön szépített a Fehérvár – Kóger Dániel nagyszerű cselek után lövetett gólt Erdély Csanáddal –, a folytatásban azonban nem jött a gyors egyenlítés, sőt, a „lassabb” sem, s végül az utolsó másfél percre Michael Ouzas kapust lehívva, egy eladott pakkot követően kapott üres kapus találattal kialakult a 3–1-es vendéggyőzelmet jelentő végeredmény.

Ezzel a Dornbirn két vereségből álló sorozata megszakadt, ellenben a Fehérvár immár zsinórban négy meccs óta nyeretlen – amivel már csak matematikai esélye maradt előrébb lépni a tabellán a 9. helyről.

JÉGKORONG
EBEL
Hydro Fehérvár AV19–Dornbirn Bulldogs (osztrák) 1–3
(0–1, 0–1, 1–1)
Székesfehérvár, 3015
néző. V: Siegel, Ofner, Rezek, Kaspar (osztrákok)
FEHÉRVÁR:
Ouzas
Szabó B., T. Campbell – Caruso, Tikkanen – Busenius, Stipsicz
Szabó K., Reisz, Mihály Ákos – Kóger D. (1), Sarauer (1), ERDÉLY Cs. 1 – Yogan, Girard, Szita – Sárpátki, Timmins, Kuralt
Edző:
Hannu Järvenpää
DORNBIRN:
J. JÄRVENPÄÄ
Ellerby (1), J. Subban – Magnan, Vainonen (1) – Schnetzer
BAU HANSEN 1, Häussle, Romig (1) – KÖRKKÖ 2, Tamminen, MACIERZYNSKI (2) – Schwinger, Fröwis, Antonitsch – Kutzer, Egger
Edző:
Kai Sukkanen
Kiállítások:
6, ill. 8 perc
Kapura lövések:
37–19
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Nem tudok sokat hozzáfűzni a meccshez. A Dornbirn okosan és végletekig egyszerűen játszott, míg mi fejjel mentünk a falnak egész este. Nem egyszerű ezt lenyelni, de tiszteletben kell tartanunk a végeredményt, kedden pedig javítani a Klagenfurt ellen.
Kai Sukkanen:
– Nagyszerűen működött a védekezésünk, csak egyetlen gólt kaptunk, és a kapusunk is remek estét fogott ki – ezek voltak a győzelmünk kulcsai.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Salzburg 35 19 6 4 6 123–74 +49 73
2. Vienna Capitals 36 21 2 4 9 120–77 +43 71
3. Klagenfurt 35 17 4 3 11 101–66 +35 62
4. Linz 36 16 3 5 12 122–122 0 59
5. Znojmo 36 16 3 4 13 119–117 +2 58
6. Bozen Südtirol 36 15 5 2 14 105–91 +14 57
7. Graz 35 15 3 4 13 96–99 –3 55
8. Villach 35 14 4 3 14 106–98 +8 53
9. Fehérvár AV19 38 12 4 4 18 105–132 –27 48
10. Innsbruck 37 7 3 4 23 95–149 –54 31
11. Dornbirn 37 6 3 3 25 76–143 –67 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik