EBEL: a Salzburg visszavágott a Fehérvárnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.01. 20:08
null
A Fehérvár kikapott a Salzburgtól (Fotó: Dömötör Csaba)
A Fehérvár AV19 hazai jégen 3–2-es vereséget szenvedett a Red Bull Salzburgtól az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának 6. fordulójában. A magyar csapat így továbbra is a felsőház utolsó helyén áll.

 

Vasárnap Salzburgban a Fehérvár nyerte meg a két csapat összecsapását 4–1-re, az volt a magyar csapat első győzelme a középszakaszban. Pénteken a másodikra hajtott, de rosszul kezdődött számára a találkozó, ugyanis a 7. percben a vendégek szerezték meg a vezetést egy kipattanó korongból.

A második harmadban Harri Tikkanen egyenlített, majd a Fehérvár megfordította a mérkőzést Eric Wayne Meland találatával. A harmadik játékrész azonban ismét nem a hazaiak szájíze szerint alakult: Matthias Trattnig egalizált egy emberelőnyt kihasználva alig másfél perccel a harmad kezdete után, majd Florian Baltram megszerezte a győzelmet jelentő gólt.

A Salzburg visszavágott a hazai vereségért, a Fehérvár hatodik meccsén ötödik vereségét könyvelhette el a középszakaszban.

EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, FELSŐHÁZ

FEHÉRVÁR AV19–RED BULL SALZBURG (osztrák) 2–3 (0–1, 2–0, 0–2)
Székesfehérvár, 3200 néző. Vezette: Smetana, Garon, Gatol (osztrákok), Soós D.
FEHÉRVÁR: Carruth
Harty (1), Szabó Dániel – Caruso, Wishart – STIPSICZ (1), Tikkanen 1
Erdély Cs., Hári J., Sárpátki – Luttinen, Koskiranta, Vänttinen – MELAND 1, REISZ (1), Phillips (1) – Szabó K., Sofron
Edző: Hannu Järvenpää
SALZBURG: Herzog
Heinrich (1), Regner – Raymond, Viveiros – O'Neill 1, TRATTNIG 1 (1) – Cijan, Jakubitzka
VandeVelde, Herburger, HUGHES (1) – BALTRAM 1, Schiechl, Harris (1) – Gazley, Duncan (1), Hochkofler – Huber, Rauchenwald (1), Winkler
Edző: Andreas Brucker
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Kapura lövések:
18–34
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää: –
Szeretném, ha vasárnap Bécsben a kezdéstől élesek lennénk, mert ezúttal nem így történt… Az első harmadban még nem voltunk sehol, de a másodikban már egész jól hokiztunk. Viszont hiányoztak a góljaink, muszáj gyilkos ösztönnel játszanunk a kapu előtt! Hiszek benne, hogy legközelebb jobbak leszünk – nehéz meccs vár ránk, ám döntetlenről kezdünk.
Andreas Brucker: – Az egész csapatnak jó volt a hozzáállása, mindenki tudatában volt, mennyire fontos, hogy a történtek után jó irányba induljunk tovább. Tartottuk magunkat a játékrendszerünkhöz – csak a középső harmadban akadt kis problémánk –, és kiváló az eredmény.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Vienna Capitals 6 5 1 25–10 +15 21
2. Graz 6 4 2 23–19 +4 18
3. Klagenfurt 6 3 3 17–15 +2 11
4. Bozen Südtirol 6 2 1 3 14–20 –6 7
5. Salzburg 6 1 1 1 3 13–22 –9 7
6. Fehérvár AV19 6 1 5 13–19 –6 3
AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
1. Znojmo 5 3 1 1 24–14 +10 15
2. Linz 5 2 2 1 17–20 –3 14
3. Dornbirn 5 1 2 2 14–14 0 9
4. Villach 5 2 3 9–11 –2 6
5. Innsbruck 4 1 1 2 11–16 –5 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik