Az FTC Csíkszeredában, a Miskolc Brassóban kapott ki

Vágólapra másolva!
2012.12.02. 20:53
null
A Miskolc csak rövid időre tudta nyílttá tenni a brassói mérkőzést (Fotó: archív, Jezoviczki Máté)
A jégkorong Mol Liga alapszakaszában az FTC-ESMTK háromgólos vereséget szenvedett Csíkszeredában. A zöld-fehérek huszadszor kaptak ki a szezonban, tizennyolcadszor a rendes játékidőben. A Miskolci Jegesmedvék négygólos vereséget szenvedtek Brassóban.

 

Csíkszereda–FTC-ESMTK

A hatodik percben vezetést szerző Csíkszereda az első szünetre már kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre, hogy a fordulást követően Mihály Ede második találatával már háromra hizlalja a különbséget. A harmadik harmad az addig gólpasszal álló Góga Attila fórból szerzett találatával indult, majd ferencvárosi szépítéssel folytatódott, majd, ami az érdemi részt illeti, ért egyben véget. A csíkiak tizenhatodszor győztek, tizenharmadszor jutottak három ponthoz.

Brasov–Miskolc

Az 5. perc közepére már kétgólos előnyhöz jutottak a házigazdák, hogy az első harmad felénél háromra növeljék a különbséget. A 27. percben a rutinos Fodor Szabolcs révén szépítettek a vendégek, majd Láda Balázs volt eredményes három és fél perccel később, így egyre csökkent a brassóiak előnye. A szoros állásból nem tudott sokat profitálni a vendégcsapat, mert a házigazdák alig két és fél perc alatt szerzett duplával megint megugrottak – a volt miskolci légiós, Joshua Bonar másodszor is eredményes volt –, Budai Krisztián helyére Gyenes Dávid állt be. A végeredményt Péter Zsolt fórból állította be az 53. percben, utána az indulatoké volt a főszerep, a játék háttérbe szorult.

A tizenegyedik vereségét szenvedte el a Miskolc, tizedszer maradt pont nélkül. A Brasov a tizenkettedik mérkőzését nyerte meg, a tizediket a rendes játékidőben.

JÉGKORONG MOL LIGA, ALAPSZAKASZ
HSC CSÍKSZEREDA–FERENCVÁROS-ESMTK 4–1 (2–0, 1–0, 1–1)
Csíkszereda, 450 néző. V: Toparceanu, Lascar (mindkettő román), Rédai, Máthé (mindkettő romániai)
CSÍKSZEREDA: Kozuch – Adorján, Góga (2), Mihály E. 3, Hurtaj 1, Novák (1) – Kósa, Bors (1), Moldován, Molnár Zsolt, Szőcs – Flinta (1), Péter L., Bíró O., Molnár Zsombor, Bíró T. Edző: Timo Lahtinen
FTC-ESMTK: Meravy – Hoffmann, Hrajnoha, Dancsfalvi, Gergely Cs. 1, Pilcsik (1) – Győri, Erdélyi T., Hegyi D., Borbás, Kiss G. – Lencsés, Lévai, Feil, Léránt, Berta – Revák, Horváth D., Fodor Z. Edző: Dobos Tamás
Kiállítások: 6, ill. 12 + 10 perc fegyelmi (Kiss G.)
CORONA BRASSÓ–MISKOLCI JEGESMEDVÉK 6–2 (3–0, 2–2, 1–0)
Brassó, 1100 néző. V: Csomortáni, Gergely L., Sikó (mindhárom romániai), Butucel (román)
BRASSÓ: Polc (Béres) – Wehrs (1), Nagy Cs. (1), Virág Csanád 1, Zsók (3), Bonar 2 (1) – János, Piszarenko 1 (1), Péter R., Antal Zs., Basilidesz – Mastaleriu, Bálint Zs., Borsos 1 (1), Barinka, Péter Zs. 1 – Fodor Cs., Lőrincz. Edző: Greg Lindqvist
MISKOLC: Budai K. (Gyenes) – Hegyi Á., Láda B. 1, Tóth A. (1), Nagy G. (1), Fodor Sz. 1 – Cowan, Atkinson, Popovics, Dubek, Rafaj – Szirányi B., Orosz, Nagy K., Szilágyi L., Smith – Gőz, Czuba, Miskolczi, Sijka, Ritó. Edző: Tim Kehler
Kiállítások: 20+10 perc fegyelmi (Nagy Cs., Mastaleriu), ill. 20+10 perc fegyelmi (Cowan, Tóth A.) + végleges fegyelmi (Nagy G.)
AZ ÁLLÁS
1. Dab.Docler 26 22 1 1 2 119–49 +70 69
2. Csíkszereda 26 13 3 3 7 87–78 +9 48
3. Miskolc 27 14 2 1 10 106–74 +32 47
4. Nové Zámky 26 13 1 1 11 86–77 +9 42
5. Brasov 25 10 2 2 11 71–77 –6 36
6. FTC-ESMTK 28 4 4 2 18 72–113 –41 22
7. Újpest 28 2 2 5 19 51–124 –73 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik